Mesterházy szakállát csodálja a Fidesz

Vágólapra másolva!
Üres lap, jellegzetes szakáll, Gyurcsány Ferenc és Zuschlag János jut a fideszes képviselők eszébe Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezetőről, a párt kormányfőjelöltjéről. A Fidesz annyira bízik a következő választások megnyerésében, hogy a korábbi ciklusoktól eltérően, nem készültek elemzések arról, milyen MSZP-s jelölttel járna jól a Fidesz, ki veszélyesebb. Az ellenzéki párt képviselői szerint Mesterházy jelölése várható volt, izgalmassá az tehette volna a kampányt, ha az MSZP meglepetésemberrel rukkol elő.
Vágólapra másolva!

"Egy üres halmaz, nem tudjuk, mi van benne" - mondta a Fidesz frakciójának egyik meghatározó, névtelenséget kérő tagja Mesterházy Attiláról, az MSZP kormányfőjelöltjéről. A politikus arra utalt, hogy Mesterházy eddig alig konfrontálódott nyíltan a Fidesszel, így egyelőre nincs markáns véleményük róla. Egy, a Fideszt jól ismerő forrásunk úgy fogalmazott, Mesterházy "egy üres lap", akiről nem tudni, mit lehet várni tőle.

Az MSZP kedden jelentette be, hogy Mesterházy Attila frakcióvezető lesz a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje a tavaszi országgyűlési választásokon. A jelöltre még rá kell bólintania a párt szombaton összeülő választmányának, valamint a december 12-i pártkongresszusnak is. (Erről részletesebben itt olvashat.) A bejelentés után arra voltunk kíváncsiak, mi a Fidesz véleménye Mesterházyról, milyen előnnyel, illetve hátránnyal járhat Mesterházy jelölése az ellenzéki párt számára.

Csak a szakáll

Az [origo] által megkérdezett fideszes képviselők többségének nem volt határozott véleménye Mesterházyról. "A szákállán és a Zuschlag-ügyön kívül más nem is jut róla eszembe" - fogalmazott Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője. Révész szerint annak ellenére, hogy Mesterházy április óta az MSZP frakcióvezetője, nem volt olyan markáns mondata, pillanata, amit kizárólag hozzá tudna kötni. "Szakállas, én meg a bajszos embereket jobban kedvelem" - mondta az [origo]-nak Fónagy János fideszes képviselő, akit többet nem is akart mondani.

Több fideszes is állította, bár egyelőre nincs konkrét bajuk Mesterházyval, a jelölés kedvező is lehet a számukra. A parlamenti frakció egyik befolyásos tagja szerint a kampány alatt a Fidesz biztosan többször fel fogja vetni, hogy az MSZP kormányfőjelöltjét tanuként hallgatták ki a Zuschlag-perben. (Mesterházy meghallgatásáról itt olvashat.) Egy másik fideszes képviselő - aki szerint jelenleg mindegy, ki az MSZP jelöltje - ehhez annyit tett hozzá: a Fidesz-frakcióban köztudott, hogy Mesterházy nincs jóban Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel. Így - forrásunk szerint - a Fideszben kíváncsian várják, hogy Gyurcsánynak sikerül-e megfúrnia Mesterházy jelöltségét, azaz az MSZP megosztottsága tovább erősödik-e.

Tanár, diák

Ez ellentmond a Fidesz hivatalos kommunikációjának, Szijjártó Péter, a párt szóvivője ugyanis kedden azt mondta: Mesterházy jelölésével tovább folytatódik a Gyurcsány-Bajnai-korszak. Szijjártó megemlítette, hogy Mesterházy az ifjúsági minisztérium politikai államtitkára volt abban az időben, amikor a gyanú szerint Zuschlag Jánosék fiktív szervezetekkel pénzt szivattyúztak ki a minisztériumtól. Szijjártó szerint Mesterházy jelölése azt mutatja, hogy az MSZP Gyurcsány hatalomba való visszatérését próbálja előkészíteni. A hivatalos Fidesz-álláspontnak ellentmond az is, hogy sajtóhírek szerint Kovács László EU-biztos jelöltségét Mesterházy ellenében, több Gyurcsányhoz közel álló szocialista politikus támogatta.

Mesterházy eddig legtöbbször a Fidesz frakcióját vezető, Navracsics Tiborral került szembe. A két frakcióvezető számos vitát folytatott egymással a parlamentben, illetve több tévéműsorban is szembekerültek. A két politikus azonban nem az Országgyűlésben találkozott először, Navracsics a közgazdasági egyetemen Mesterházy tanára volt, ráadásul - a Népszabadság szerint - Navracsics nővére volt Mesterházy egyik középiskolai tanára. Navracsicstól meg akartuk kérdezni, mi a véleménye Mesterházyról, a Fidesz frakcióvezetője azonban, titkárságán keresztül mindössze annyit közölt: "nem szerencsés véleményt alkotni egy másik párt személyi ügyeiről". Több fideszes is állította: nem valószínű, hogy a két politikus kapcsolata befolyásolná a Fidesz Mesterházyhoz való viszonyát.

Az általunk megkérdezett fideszes képviselők Mesterházyra vonatkozó kérdéseinket azzal próbálták elhárítani, hogy nem érdekli őket, ki az MSZP jelöltje, szerintük ez a kérdés nem is került szóba a párt parlamenti frakciójában. "Inkább a csornai választásról születtek poénok, arról, hogy az MSZP csak 4,6 százalékot kapott" - mondta az [origo]-nak Révész. A politikus szerint a vasárnap időközi választások eredménye - a csornai és a VIII. kerületi választáson is a Fidesz nyert - a hét elején sokkal inkább beszédtéma volt az ellenzéki képviselők között, mint az, hogy ki lesz az MSZP kormányfőjelöltje.

Semmi se változik

Ebben nyilván szerepe van annak, hogy a Fidesz toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat. A Tárki szerdán ismertetett felmérése szerint a Fidesz támogatottsága, a teljes lakosságon belül 36, az MSZP-é 11 százalékos. Egy, korábban Orbán Viktor környezetéhez tartozó, ellenzéki képviselő szerint a Fidesz támogatottsága miatt oly mértékben nem foglalkoztatta a pártot az MSZP-s jelölt személye, hogy a korábbi ciklusoktól eltérően, nem is készültek belső elemzések arról, melyik szocialista jelölt lenne számukra a kedvező, illetve kivel járnának rosszabbul.

A Fidesz frakciójának egy másik meghatározó, szintén névtelenséget kérő tagja ehhez annyit tett hozzá: mivel Mesterházy neve nem volt meglepetés, így várhatóan nem fog változni a két párt egymáshoz való viszonya sem. A politikus szerint az MSZP és a Fidesz kampánya várhatóan ezután is el fog menni egymás mellett: a Fidesz továbbra is arról fog beszélni, hogy minden rossz, amit a kormány csinál, az MSZP pedig maradni fog az Orbán-fóbiánál, és azt próbálja hangsúlyozni, hogy megoldották a válságot. A politikus szerint ebből akkor lehetett volna kizökkenni, ha meglepetésembert nevez meg kormányfőjelöltnek az MSZP.