Stabilizálták a pécsi lövöldözés sérültjeinek állapotát

Vágólapra másolva!
Este fél 8-ra sikerült stabilizálnia az orvosoknak a pécsi egyetemi lövöldözés sérültjeit. A legsúlyosabb sérültet öt lövés érte, egy golyót a gerince mellől operáltak ki. Csütörtök délelőtt egy 23 éves hallagató kezdett lövöldözni az egyetemen, a támadó egy hallgatótársát megölte, három másik embert pedig megsebesített. A férfi egy helyi lőegylet tagja volt, így jogszerűen tarthatott fegyvert.
Vágólapra másolva!

Egy ember meghalt, hárman megsérültek a pécsi egyetemen, ahol egy férfi lövöldözni kezdett csütörtökön délelőtt - közölte az [origo]-val az Országos Mentőszolgálat. A mentők szerint egy fiatal férfit megpróbáltak a helyszínen újraéleszteni, sikertelenül. Egy embert életveszélyes sérülésekkel, két embert pedig súlyos állapotban szállítottak kórházba, a pécsi traumatológiára.

Wigand Norbert, a Pécsi Tudományegyetem traumatológiai osztályának intézetvezető-helyettese az [origo]-nak azt mondta: a lövöldözés után három súlyos sérültet szállítottak hozzájuk. Egyikük állapota életveszélyes, mind három ember sérülését lövések okozták. Wigand szerint két sérült egyetemi hallgató, a harmadik pedig az egyetem egyik takarítója. Utóbb az MTI megtudta, hogy csak az egyik sérült hallgató, a másik laboránsként dolgozott az egyetemen.

A sérültek állapotáról Draskovics Tibor rendészeti miniszter a helyszínen tartott délutáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egyikük - az életveszélyesen megsérült fiatalember - még a műtőben van, a másik két sérült már elhagyta a műtőt, az ő állapotukat stabilizálták. Az RTL Klub információi szerint az életveszélyes sérült 5 lövést kapott a testébe: két golyó a lábszárát, egy a combját, egy a medencéjét és egy az ágyékát érte.

A fiú műtétjével este fél nyolc körül végeztek az orvosok. A 19 éves fiatalember testét öt lövedék érte, az egyik golyót a gerince mellől operálták ki, állapota azonban már stabil - tájékoztatták a fiú hozzátartozói a Független Hírügynökség helyszíni tudósítóját.

Órán kezdett lövöldözni

Az első lövések fél tizenkettő körül dördültek el, az elkövető egy 23 éves hallgató volt. A magyar nyelvű első évfolyamos gyógyszerészcsoport délelőtti óráján kezdett lövöldözni az egyik hallgató, aki már korábban is zavartan viselkedett - mondta az [origo]-nak az egyetem sajtószóvivője, Győrffy Zoltán. A bama.hu szerint az elhunyt fiatalt háromszor lőtte mellbe a gyilkos; az áldozat szintén gyógyszerészhallgató volt.

Forrás: MTI
További képekért kattintson a fotóra!

A rendőrségre 12.21-kor érkezett bejelentés, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szigeti úti épületének egyik előadótermében lövöldözés történt - közölte a Baranya megyei rendőrség csütörtök délutáni közleményében. "Az elsődleges adatok szerint egy 23 éves pécsi férfi több lövést adott le a teremben, melynek következtében egy egyelőre tisztázatlan személyazonosságú fiatal férfi a helyszínen életét vesztette, egy másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. Rajtuk kívül egy 54 éves nő és egy 37 éves férfi súlyosan megsérült" - olvasható a rendőrségi közleményben. Az indítékot és a pontos körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Zavartnak tűnt

Még nem indult el az óra, amikor a lövöldözés kezdődött, a diákok épp a gyakorlatra vártak - mondta az [origo]-nak a gyógyszerész szak egyik hallgatója, az orvosi kar hallgatóit elszállásoló Balassa János Kollégium elnöke. Ő nem volt jelen a lövöldözéskor, de beszélt telefonon olyan diákokkal, akik ott voltak, tőlük szerezte értesüléseit. A hallgató úgy tudja, a diákok többsége korábban is kissé zavartnak, furcsának találta a támadót. Egy másik diák úgy fogalmazott, váratlanul történt a lövöldözés, ami "ámokfutás" volt.

Az egyetemi épülettel szemben lévő Konyhasziget nevű áruház egyik munkatársa szerint az elkövető elhagyta a lövöldözés helyszínét és a szomszédos klinikai tömb területére ment. Ezt az információt Győrffy is megerősítette, aki szerint az elkövető itt feladta magát a rendőrségnek. A rendőrség szerint a lövöldözőt a klinikai tömb 7. emeletén fogták el, az [origo] információi szerint a tettes telefonon adta fel magát.

A kollégiumi elnök úgy hallotta, hogy a lövöldöző csak férfiakra célzott, az egyiküket lábon lőtte. Szerinte már megindultak a diákok között a pletykák, néhányan azt beszélik, hogy "valami lánydolog" lehetett mögötte, ezért pont férfiakra lőtt. A gyilkos zárkózott, magába forduló, visszahúzódó személyiség, akinek voltak "zűrös ügyei", és alkoholproblémái - jellemezte az egyik, neve elhallgatását kérő orvostanhallgató csütörtökön az MTI-nek. Egy másik elsőéves hallgató az MTI-nek azt mondta, hogy tudomása szerint a tettes pszichiátriai kezelés alatt állt. Ezt az információt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Lőegyletbe járt

A fiatalember az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja volt - erősítette meg az [origo] értesülését Gadó György, a lőegylet vezetője. Mivel a támadó a lövész klub tagja volt, engedéllyel tarthatta magánál 9 milliméteres maroklőfegyverét. Gadó szerint a fiú körülbelül másfél éve járt edzeni, "teljesen normálisan viselkedett", semmilyen előjele nem volt annak, ami az egyetemen történt. A lőegylet vezetője szerint a fiú több nyelven beszél, rendkívül tájékozott, nagyon intelligens ember benyomását keltette. A fiatalember nem régen, október 10-én elindult egy pécsi lövészversenyen, ahol központi gyújtású pisztoly kategóriában indult. "Teljesen le vagyunk sújtva" - mondta Gadó.

Az Általános Orvosi Kar dékáni hivatala csütörtök délután szűkszavú tájékoztatót jelentetett meg az egyetem honlapján. "Sajnálattal közöljük, hogy a Kar területén lövöldözés volt. A tettest a rendőrség letartóztatta, a sérülteket ellátta. Kérünk mindenkit, hogy viselkedjék a helyzethez méltó nyugalomban és ne akadályozzák a rendőrség munkáját. Megnyugtatunk mindenkit, hogy a veszélyhelyzet elmúlt" - áll a tájékoztatóban.

Az egyetem honlapján "pszichológiai segítség" címmel megjelent, hogy az orvosi kar Egészségpszichológiai Konzultációs Szolgálata csütörtökön este nyolc óráig ügyeletet tart a Magatartástudományi Intézetben, pénteken pedig egy megadott belső telefonszámon fogadják majd a megkereséseket. A lövöldözés után Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter közölte: el kell gondolkodni azon, hogy elég szigorúak-e a fegyvertartási szabályok Magyarországon.

Tanítási szünet

A gyógyszerész hallgatóknak péntekre dékáni szünetet rendeltek el - közölték csütörtök délután az egyetem honlapján. Pénteken a gyógyszerész rezidensek képzése is elmarad.

Az egyetem orvosi karának épületében csütörtökön rendezik a BTK gólyabálját. A Baranya megyei hírportál úgy tudja, a ma esti gólyabál elmarad. Győrffy azt mondta, felvették a kapcsolatot a szervezőkkel, felmerült, hogy a rendezvényt elhalasztják, de végső döntés még nincs. Elhalasztották a csütörtökre meghirdetett TDK közgyűlést is - olvasható az egyetem honlapján. Információink szerint a hallgatói önkormányzat estére gyertyás megemlékezést szervez.

Forrás: Google Maps
A Biofizikai Intézet épületében volt a lövöldözés. További fotókért kattintson a képre!

A bama.hu Baranya megyei hírportál szerint a rendőrség lezárta a környező utcákat, bár több környéken dolgozó és ott élő ember is azt mondta az [origo]-nak fél kettő után, hogy a rendőrök elvonultak a helyszínről. A lövöldözés helyszínén dolgozó egyik irodai munkatárs az [origo]-nak azt mondta, senkit nem engednek ki az épületből, a lehetséges szemtanúkat délután hallgatta ki a rendőrség.

A rendőrséget többször is megkerestük, nem voltak hajlandóak válaszolni arra hivatkozva, hogy később közleményt adnak ki. Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában közölte: a tanúkihallgatáson elhangzottak arra utalnak, hogy korábbi beilleszkedési zavar állhat a lövöldözés hátterében. A rendőrkapitány szerint az elkövető zörgéssel, kopogással zavarta az órát, ezért kiküldték, majd ezután tért vissza pisztolyával, és kezdett lövöldözni.