Az Omninvest hátteréről faggatná a kormányt Simicskó

Vágólapra másolva!
Rendkívüli ülésen tárgyalja hétfőn a nemzetbiztonsági bizottság a H1N1-vakcinát gyártó Omninvest ügyét, miután kiderült, hogy a kormány nemzetbiztonsági eszközökkel kutatta a cég hátterét. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan kinek a kezében van a vakcinagyártó cég, amely korábban 2 milliárdos állami támogatást is kapott: a bizottság ellenzéki elnöke azt akarja, hogy a kormány számoljon be arról, amit kiderített.
Vágólapra másolva!

A parlament nemzetbizonsági bizottsága elé viszi a H1N1 vakcinát gyártó Omninvest ügyét a KDNP-s Simicskó István, miután kiderült, hogy a kormány nemzetbiztonsági eszközökkel is vizsgálta a cég hátterét. A bizottság elnöke rendkívüli bizottsági ülést hívott össze, mert azt akarja, hogy a kormány számoljon be a megszerzett információkról.

Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban arról nyilatkozott, hogy a kormány nemzetbiztonsági eszközöket is igénybe vett az oltóanyagot gyártó Omninvest hátterének megvizsgálására. Simicskó szerint a kormányzatnak kötelessége beszámolni a megszerzett információkról, mivel a nyilvánosságra is tartozik, hogy milyen eszközöket vettek igénybe, és miket tudott meg például az Omninvest tulajdonosi összetételéről.

Simicskó a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában arról beszélt, hogy bizalmi kérdésnek tartja az Omninvest körüli titkok nyilvánosságra hozatalát. Közölte: jelenleg titkok övezik a cég tevékenységét, a vele kötött szerződéseket és a tulajdonosi viszonyokat, noha ezek szerinte közérdekű információk. "Ez egy bizalmi kérdés, a bizalom pedig úgy állatható helyre, ha minél többen megismerhetik a titkokat" - fogalmazott.

Az Omninnvest ugyan magánkézben lévő vállalkozás, de 2006-ban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) 2 milliárd forint állami támogatást kapott azért, hogy a humán influenza "A" vírus okozta világjárvány ellen vakcinát fejlesszen ki. Ez az a technológia, ami alapján a H1N1 elleni oltást is kifejlesztették, tehát közvetetten a mostani vakcina alapját is az akkori állami támogatásból fejlesztett technológia jelenti.