[origo] itthon
Tizennyolc éves fiú a tizedik H1N1-es halott
[origo]|2009. 11. 30., 13:38|Utolsó módosítás:2009. 11. 30., 16:27|H1N1-vírust mutattak ki egy a közelmúltban elhunyt 18 éves fiú szervezetében - erősítette meg az [origo] értesülését az ÁNTSZ és az Egészségügyi Minisztérium. A fiú a tizedik magyar áldozat, akinek a halála összefügghet az újinfluenzával, egyelőre azonban nem tudni, hogy a halált konkrétan a vírus okozta-e.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Kimutatták a H1N1 vírust egy többszörösen fogyatékos, 18 éves fiatalember mintáiban, aki a közelmúltban halt meg Magyarországon - erősítette meg az [origo] értesülését az Egészségügyi Minisztérium hétfő délután. A fiú a karcagi Kátai Gábor Kórházban vesztette életét, a de egyelőre még nincs róla boncolási jegyzőkönyv - mondta az [origo]-nak Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője.
Jegyzőkönyv hiányában a halál okát sem lehet még pontosan megmondani, bár az biztos, hogy a vírus jelen volt a szervezetében - tette hozzá. Ha a vírusnak, vagy az általa okozott szövődményeknek köze volt a halálához, akkor ő a H1N1 tizedik magyar áldozata.
A fiú súlyos alapbetegségekben is szenvedett, és olyan súlyos volt az állapota amikor kórházba került, hogy hiába próbáltak az orvosok segíteni, pár óra múlva meghalt - mondta Nagy Mihály, a kórház főigazgatója a Független Hírügynökségnek. Az elhunyt fiatalembertől levett mintából a laboratórium kimutatta a H1N1 vírust.
A fiú egy fogyatékosok számára fenntartott tiszafüredi otthonból került kórházba, eredetileg nem a vírus miatt. Az [origo] az otthonban telefonon elérte a fiú édesanyját, aki közölte, hogy fia november 21-én halt meg. Az asszony ugyanakkor határozottan állította, hogy fia halálának nem volt köze a H1N1-hez, nem volt fertőzött sem ő, sem más az otthonban.
Az [origo] úgy tudja, hogy a vírust csak később fedezték fel, eredetileg valóban nem fertőzés miatt szállították kórházba az áldozatot. Az Egészségügyi Minisztérium az édesanya állításait nem tudta kommentálni, az ugyanakkor biztos, hogy a minisztérium és az asszony is ugyanarról a 18 éves fiúról beszél, mivel az otthonból senki más nem halt meg az utóbbi időben - állította a gyerek édesanyja.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Oda a pekingi járat is
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.