Közmunkára ítélték a hídfoglalásért Budaházyt

Vágólapra másolva!
Harminc nap közérdekű munkára ítélte felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd hét évvel ezelőtti elfoglalásáért. Budaházy szerint koncepciós eljárás folyik ellene, hívei tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A bíróság környékét a rendőrség kordonokkal vette körül.
Vágólapra másolva!

A Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön 30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd 2002-es választások utáni lezárása miatt. A bíróság a védelem felmentésre irányuló indítványát elutasítva fenntartotta az egy évvel ezelőtti jogerős ítéletet, és kimondta, hogy Budaházy és társai közérdekű üzem működésének megzavarását kísérelték meg, ami bűncselekménynek minősül.

Az Erzsébet híd forgalmában 2002-ben, egy hétköznap reggel okoztak fennakadást: Budaházy és társai - néhány héttel az országgyűlési választások után - a híd közepén leállítottak hat személygépkocsit, lezárva ezzel a hidat teljes szélességében, mind a hat forgalmi sávon. A bíróságok megállapították, hogy a rendőrség intézkedéseinek késlekedése miatt órákon át állt a forgalom, így az akció több tízezer utast és a BKV járműveit akadályozta a közlekedésben.

Az LB szerint a gyülekezési jogra hivatkozva nem lehet kibújni a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Az ügyész beszédében szintén azt emelte ki, hogy a gyülekezési jog gyakorlása soha nem valósíthat meg bűncselekményt, és nem járhat mások jogainak, szabadságának csorbításával. Budaházy ügyvédje viszont azt hozta fel, hogy a hídlezárók a 2002-es választások tisztasága érdekében léptek fel.

Budaházy György koncepciós eljárásnak minősítette az ellene folyó büntetőpert. Az utolsó szó jogán azt mondta: a hídlezárásra a 2002-es választásokon leadott szavazatok újraszámlálásáért, illetve a választási csalás ellen kívántak fellépni, nem pedig közérdekű üzem - a BKV avagy a főváros forgalmának - megzavarása volt a céljuk. Szerinte a 7 és fél éve tartó büntetőeljárás elhúzódása miatt nehéz a politikai indítékot kizárni. A fennálló hatalom üldözi a vele szembeni véleménynyilvánítást, "melynek végkifejlete itt csörög a karomon" - jegyezte meg Budaházy bilincsére célozva.

Mikor a megbilincselt Budaházy Györgyöt a büntetés-végrehajtás négy, maszkos embere bekísérte a tárgyalóterembe, Budaházy a hallgatóság soraiban helyet foglaló szimpatizánsainak fennhangon azt mondta: "Szabadság!". Válaszul hívei azt kiáltották: "Neked is!", majd felállva hosszan tapsoltak; köztük az első sor közepén Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője. Mikor a határozathirdetés után Budaházyt kivezették, a Magyar Gárda és a Jobbik rendezvényeiről ismert "Szebb jövőt!" felkiáltással búcsúztak tőle. Morvai beszélőt kért Budaházyval, amit a Legfelsőbb Bíróság engedélyezett.

Forrás: MTI
Morvai Krisztina EP-képviselő üdvözli Budaházyt

A rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a Legfelsőbb Bírósághoz, és a fővárosi, Markó utcai épületet fémkordonokkal zárta körbe a Budaházy-per eljárásának kezdete előtt. A rendőrök a környező utcákat fémkordonokkal lezárták, csapatszállító teherautókkal és autóbuszokkal vonultak fel.

Budaházyt, az elmúlt évek fővárosi utcai demonstrációinak ismert alakját egy másik eljárásban több internetes írása miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság - nem jogerősen - alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Ezt az ügyet fellebbezések után a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja majd másodfokon.

Budaházy hónapok óta előzetes letartóztatásban van, mert az ügyészség gyanúja szerint 2007 elején egy Hunnia mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal, őket megfélemlítve befolyásolják a parlamenti döntéseket.