A fogyatékosságról is kérdeznek majd a népszámláláson

Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt, amelynek egyik módosítása szerint a fogyatékosságokra is rákérdeznek majd a kérdezőbiztosok. A vallásról és az egészségi állapotról szóló kérdések hiányoznak majd, hiába kérte ezeket többek között az államfő is.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés hétfői ülésén 190 igen, 158 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt, amelyet októberben megfontolásra visszaküldött a parlamentnek Sólyom László államfő.

A parlament kétszer is elhalasztotta a módosított törvény végszavazását, mert a szocialisták még egyeztettek a fogyatékos szervezetek képviselőivel. Az elfogadott törvényből is kimaradtak a vallásra és az egészségi állapotra vonatkozó kérdések, noha a köztársasági elnök korábban hiányolta ezeket.

Az elfogadott törvény szerint a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy 2010. szeptember 30-ig kidolgozzon egy mintavételen alapuló adatgyűjtési programot a fogyatékossággal összefüggő adatok összegyűjtésére.

A kérdőív a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás helyett a nemzeti és etnikai hovatartozásra és az anyanyelvre vonatkozó kérdéseket is tartalmaz, és a termékenységről is érdeklődik. A megkérdezetteknek azonban nem lesz kötelező válaszolni a nemzeti és etnikai hovatartozásra, az anyanyelvre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdésekre sem.

A kérdőíveken többek között a nemre, születési időre, családi állapotra, lakóhelyre, születési helyre, iskolai végzettségre, foglalkozásra vonatkozó kérdések szerepelnek.

A népszámlálási törvény elleni kifogásokról bővebben itt olvashat.