[origo] itthon
Hűtlen kezelést gyanít az ügyészség a moszkvai ingatlanügyletben
[origo]|MTI|2009. 12. 08., 16:29|Utolsó módosítás:2009. 12. 08., 16:37|Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladását, amelynek zavaros körülményeit már az Állami Számvevőszék is kifogásolta. Az ügyészek nem sokkal az után közölték a nyomozás hírét, hogy a Külügyminisztérium elkészítette belső jelentését, amely hagy maga után nyitott kérdéseket, de felelősöket nem nevez meg.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/0802/20080212kulugymin.jpg)
A külügyi belső vizsgálat nem talált felelősöket
JÁTSSZ ONLINE!
Több mint egy hete, november 30-án kezdett nyomozni a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai magyar külképviselet épületének eladása ügyében - közölte kedden délután Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI-vel. Keresztes azt mondta, olyan adatok jutottak a birtokukba, amelyek alapján hivatalból indították meg a nyomozást különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A főügyész szerint az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, folyik az adatok, iratok beszerzése.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az ügyészség foglalkozik az üggyel, de eddig nem lehetett tudni, hogy milyen gyanúval, és az sem volt világos, hogy a hatóság melyik egysége folytatja a nyomozást. Keresztes épp aznap tette a bejelentést, amikor a Külügyminisztérium ismertette az ügyben folytatott belső vizsgálatának eredményét. A vizsgálat alapján a minisztérium nem javasolja, hogy bárki ellen is feljelentést tegyenek, ugyanis állításuk szerint nem találták nyomát annak, hogy bárki is hivatali mulasztást követett volna el, így személyi felelősséget sem állapít meg a jelentés (a belső vizsgálat megállapításairól részleteket itt talál).
Azt nem tudni, hogy az ügyészség milyen információk birtokában kezdte a nyomozást a 3,5 milliárd forintért értékesített épület eladása ügyében, amelynek zavaros körülményeire először az Állami Számvevőszék hívta fel a figyelmet szeptemberben. A számvevők fő kifogása az volt, hogy a moszkvai ingatlant már jóval azelőtt eladták a luxemburgi bejegyzésű Diamond Air nevű cégnek, hogy az értékesítésről szóló pályázatot kiírták volna. A cég ráadásul a pályázat kiírása előtt kifizette a vételárat is. (A moszkvai ingatlan eladásának hátteréről itt olvashat.)
Az épületet megvásárló Diamond Air nevű luxemburgi bejegyzésű céget egy név nélkül nyilatkozó külügyminisztériumi tisztviselő szerint az oroszok sugallatára választották ki. Bár a kereskedelmi képviseletről szóló, a szovjet és a magyar kormány között 1973-ban megkötött egyezmény értelmezhető úgy is, hogy a magyar kormány is javasolhat vevőt, a gyakorlatban az oroszok mondták meg, hogy ki lesz az.
Forrásunk szerint a minisztérium hivatalosan nem járt utána, hogy a cég kinek a tulajdonában van. Székely Árpád, korábbi nagykövet az [origo]-nak azt állította, hogy a cég mögött Viktor Vekselberg orosz oligarcha áll. Ez az [origo] által megtekintett cégadatokból nem egyértelmű, a 2005 májusában létrejött Diamond Air tulajdonosai ugyanis offshore cégek, tulajdonosi körük így a nyilvános cégadatok alapján beazonosíthatatlan.
[origo] címlapon»
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- "Így túléljük" - videó a Costa Concordia utolsó órájáról
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- 90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
- Orbán: Nyeglén és sértőn beszél velünk az EU
- Whitney nélkül is elindult a Grammy-buli
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
- Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
- Pokorni egy kormánymegbízottal veszekedett a Fidesz egri frakcióülésén
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.