Felmond a BKV a körözött informatikai igazgatónak

Vágólapra másolva!
Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen - írja Népszabadság és a Magyar Nemzet. A rendőrség az információt nem erősítette meg, a BKV azonban közölte, előkészítik a vezető rendkívüli felmondását. Az informatikai igazgatót amiatt a vesztegetési ügy miatt keresik, amiért pénteken őrizetbe vették a BKV és a Budapest Airpot jogi igazgatóját is.
Vágólapra másolva!

Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen - írta szerdán a Népszabadság és a Magyar Nemzet. Az információt azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lapoknak Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a hétvégén jelentette be, hogy hónapok óta nyomozott R-V. Krisztina, a BA jogi igazgatója és Sz. György, a BKV jogi igazgatója után. A gyanú szerint a jogi igazgatók különböző ügyvédi irodákkal úgy kötöttek szerződéseket, hogy a kifizetett összeg egy részét visszajuttatták a jogi igazgatóknak, illetve az ügyvédi irodák túlszámláztak, vagyis el nem végzett munkát is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaságnak. (Az erről szóló cikkünket itt találja.)

A vesztegetési ügy miatt a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját is, aki jelenleg Ausztriában síel és beteget jelentett. Az informatikai igazgatót meg akarta hallgatni kedden a BKV-t ellenőrző fővárosi bizottság is. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója a bizottsági ülésen azt mondta: beszélt az informatikai igazgatóval, aki azt közölte, valószínűleg a H1N1-oltástól lett rosszul. Tomasitz István, a BKV megbízott jogi igazgatója azt mondta: a BKV megdöbbent az informatikai igazgató viselkedésén, de munkajogilag semmit sem tudnak tenni. Szerdán délután a BKV szűkszavú közleményben tudatta: előkészítik az igazgató rendkívüli felmondását.