[origo] itthon
Bajnai: A csontvázak a múzeumban vannak
[origo]|2009. 12. 12., 14:28|Utolsó módosítás:2009. 12. 12., 18:43|Bajnai Gordon miniszterelnök vicceket idézett, majd a válságkezelés fájdalmáról beszélt az MSZP szombati konresszusán. Beszélt borostás alkoholistáról, múzeumokban porosodó csontvázakról, Mesterházy Attila megerősített MSZP-s miniszterelnök-jelölt cipőjéről.

Bajnai Gordon
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
Videó
JÁTSSZ ONLINE!
"Csontvázak nincsenek, rendet raktunk a szekrényben" - mondta Bajnai Gordon kormányfő az MSZP szombati kongresszusán arra utalva, hogy szerinte a 2010-es választás esélyese, a Fidesz hatalomra kerülése után közölni fogja, hogy nem olyan az ország és a gazdaság állapota, mint amire számított. "A csontvázakat a természettudományi múzeumben keressék" - üzent az ellenzéknek.
Bajnai egy viccel kezdte beszédét, amiben a tanár a politikustáncot mutatja be diákjainak (egy lépés előre, kettő hátra, egy jobbra, egy balra), majd felszólította az MSZP kongresszusának küldötteit: "Ne engedjétek Magyarországot ilyen táncba vinni!" "Hagyjuk magunk mögött a sasszékat, és inkább kapaszkodjunk végig azon a meredeken felfelé tartó ösvényen, amin elindultunk" - tette hozzá.
"Szóltam előre, hogy fájni fog, mert a válságkezelésnek nincs fájdalommentes útja" - mondta Bajnai, hozzátéve, hogy az is fájni fog, ha egyesek populizmussal hitegetik az embereket. Szerinte a populista ígéreteket megfogalmazón embereknek kell legközelebb azt mondaniuk, fájni fog.
"A válságnak nincs pártállása, a válság kezelése nem lehet sem baloldali, sem jobboldali" - mondta. Dícsérte kormánya munkáját, az elfogadott költségvetést, a megalkotott törvényeket, és részletezte a kormány hátralévő feladatait: a munkahelyteremtést, a közrend védelmét, a szociális védőháló kiterjesztését, a nagy rendszerek reformját és a roma elit felemelését.
"Ha a józan ész győzedelmeskedik Magyarországon, akkor 2011-től közel 4 százalékos növekedéssel lehet majd számolni" - állította Bajnai. Szerinte a következő kormány felelőssége, hogy ezt a növekedést fenntartsa és erősítse. A miniszterelnök szerint a hatalom megszerzésének célja fontosabbá vált az ország érdekeinél. Beszélt a szélsőségek terjedésének megállításáról, de azt is elmondta, hogy nem szabad mindenkit válogatás nélkül lefasisztázni. Bajnai azt is kifogásolta, hogy "egyre több mindenre legyintünk, amin még tegnap felháborodtunk". Az alkoholista példáját hozta fel, aki egyik nap még megborotválkozott és csak egy pohár bort ivott meg, majd később már borostásan ment haza és egy üveg bort fogyasztott naponta, mégse vette észre senki.
"Kapus vagyok, nem török csatárszerepre" - idézte saját, a tavaszi szocialista kongresszuson elmondott beszédét. Bajnai szerint a választási időszakban a csatárokat figyeli a közönség. "A jó csatár csapatjátékos. Nem önzőzik, figyel a társaira. A jó csatár gyors és kemény. Mesterházy Attila ilyen típus, gyors és kemény" - dicsérte az MSZP kormányfőjelöltjét, majd tapsot kért neki. "Attila, maradj kemény, és maradj csapatjátékos. Sokszor megpróbálnak majd felrúgni, elgáncsolni, itt még a kapusokat sem kímélik" - utalt magára. Beszédét Bajnai azzal zárta, hogyha a jelölt kisuvickolta "a góllövő csukáját", akkor neki nincs is más dolga, mint passzolni a labdát.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?