Vágólapra másolva!
Az ország nyugati és északi részén is síkos, latyakos utakat okozott az éjszakai és reggeli havazás, Pest megyében több kamion is megcsúszott és elakadt. A tűzoltókat és a mentőket ennek ellenére még nem riasztották a szokásosnál több közúti balesethez. Az előrejelzés szerint kedden és szerdán jön az igazi havazás.
Vágólapra másolva!

Főleg az ország középső és nyugati részén okozott kisebb fennakadásokat az éjszakai havazás, amely után több helyen síkos, latyakos útszakaszok maradtak. Az Útinform reggeli jelentése szerint Közép- és Nyugat- és Észak-Magyarországon is szállingózott a hó, északon, Balassagyarmat térségében vékony rétegben az útburkolaton is megmaradt.

A közlekedést nehezítette az erős lehűlés, az ország több pontján is -5 fokot mértek. Emiatt a Balaton-felvidék mellékútjai jegesek, Keszthely, Sümeg, Devecser, Sárvár, és Veszprém térségében, valamint a Nyírségben reggel a mellékutakon havas, latyakos szakaszok voltak.

Délelőtt már csak Komárom-Esztergom megyében és Pest megye északi részén folytatódott a hószállingózás, a főúthálózat hómentes volt, de a kiszórt olvasztóanyagok hatására többnyire nedves az utak burkolata. Síkos szakaszokra csak Esztergom környékén kell számítani, emellett a mellékutakon Fertőszentmiklós környékén havas, Csorna és Sárvár térségében letaposott havas, a Bakonyban jeges útszakaszok is előfordulnak.

A legkomolyabb helyzet Pest megyében, Zsámbék környékén volt, itt az útszórás ellenére is síkosak a mellékutak, több kamion megcsúszott. Páty és Zsámbék között reggel óta kétszer szórták meg a burkolatot, ennek ellenére sorra akadnak el, vagy csúsznak meg a tehergépkocsik, egy kamion keresztbe is fordult. Súlyos, három halálos áldozatot követelő baleset történt dél körül a 64-es főúton a dégi elágazás közelében a 15-ös kilométernél, bár valószínűleg nem az útviszonyok, hanem gyorshajtás miatt. A főutat délután négy óráig teljesen lezárták.

Az Útinform tájékoztatása szerint hétfő délután a Dunántúl délnyugati részén változó intenzitással esik a hó. Az eddig lehullott néhány centis hó nem okoz gondot a közlekedőknek. A főutak a Dunántúlon többnyire nedvesek, vizesek, csak Lenti, Nagykanizsa, Nagyatád és Harkány közelében vannak kissé latyakos vagy vékony rétegben hókásás útszakaszok. A mellékutak Zala megyében, Somogy megye nyugati felén és Harkány térségében havasak, hókásásak vagy latyakosak, a Bakonyban néhány alsóbbrendű út még jeges, síkos. Az Alföldön és az Északi-középhegység területén továbbra is száraz utakon lehet közlekedni.

A havazás ellenére egyelőre nem kellett az átlagnál többször riasztani a tűzoltókat közúti balesetekhez - mondta az [origo]-nak valamivel 9 után Szentes György, a katasztrófavédelem szóvivője. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete is azt közölte, egyelőre nem kaptak a szokásosnál több riasztást a hidegre fordult idő és a havazás miatt. Az időjárás-előrejelzés szerint már hétfőn is lesz havazás az országban, kedden és szerdán azonban hózáporok és jelentős mennyiségű hó várható (az előrejelzésről részletesen itt olvashat).

Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szóvivője az MTI-nek azt mondta, november 15-ig felkészítették járműveiket a téli munkákra, több mint száz gép van készültségben. Szerinte ugyanakkor a lakosság együttműködése is fontos, a nyári gumikat a járműveken télire kell cserélni, a járdaszakaszokat pedig havazás esetén az ingatlan tulajdonosának vagy kezelőjének kell letakarítania.