[origo] itthon

100
90

Utoljára ül össze idén a parlament

MTI|[origo]|2009. 12. 14., 6:56|Utolsó módosítás:2009. 12. 14., 9:31|

2009-ben utoljára ülésezik az Országgyűlés hétfőn és kedden. A parlament többek között dönt majd az új Polgári törvénykönyv végrehajtásáról, és a banki ügyfelek biztonságát célzó törvényről, a titoktörvényről és a korrupcióellenes törvényről is. Esküt tesz majd az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

Hétfőn kezdődik az országgyűlés 2009-es utolsó, kétnapos ülése. Az ülésen leteszi a miniszteri esküt Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára, akit Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter utódjának választott a kormányfő. Draskovics a közelmúltban mondott le posztjáról.

Az Országgyűlés egy év után vette újra elő az elavultnak tartott titoktörvényt felülíró törvényjavaslatot, erről hétfőn tartanak szavazást. A javaslat bírálói szerint az új szabályozás nyomán önkényessé és ellenőrizhetetlenné válhat az állami szervek titkosítási gyakorlata. A benyújtott MSZP-s módosító javaslatok jelentősen megváltoztathatják a törványt. A parlament szavaz arról is, hogy a házszabálytól eltéréssel még hétfőn kerüljön sor a szavazásra az összes módosító indítványról, majd ezt követően még hétfőn szülessen döntés a titoktörvényről, azaz a minősített adat vádelméről szóló javaslatról. (A titoktörvényről ebben a cikkünkben olvashat.)

A magánnyugdíjról és intézményeiről szól javaslat szerint 2013-ra magánnyugdíj-biztosítókká alakulnak a magánnyugdíj-pénztárak. A rendszer a terv szerint egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válik, így a biztosítottak már az aktív életszakaszban felmérhetik, hogy felhalmozott megtakarításuk mekkora összegű életjáradékot jelentene. (Erről itt olvashat bővebben.)

Hétfőn döntenek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal létrehozásáról, vagyis a kormány új antikorrupciós javaslatáról. A tervezet lényege, hogy átalakítanának egy hivatalt, amely keményen megbírságolná azokat, akik jogtalanul jutnak közpénzhez. Azok viszont a jövőben védelmet kapnának, akik a munkahelyükön tapasztalt visszaélésekről bejelentést tesznek. Az új hivatal nem végezné el a most is létező nyomozó hatóságok munkáját, azonban abban újdonságot jelentene, hogy nem csak a tisztességtelen ajánlatokat elfogadó, hanem felajánló szervezeteket is büntethetné majd. (Bővebben itt.)

A hétfői ülésen szavaz a parlament a banki ügyfelek biztonságának növeléséről - amely többek között korlátozza a hitelezést, maximálja a THM-et - illetve a pénzügyi felügyeleti rendszer megerősítéséről is. Döntenek az új polgári törvénykönyv hatálybalépéséről (Ptké.) szóló javaslatról és több, ehhez kapcsolódó tervezetről is. Eszerint a korábbi tervekkel ellentétben az új Ptk. legnagyobb része nem jövő év május 1-jén, hanem 2011. január 1-jén lép hatályba.

SZDSZ-es és korábbi MDF-s képviselők terjesztették be az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosítását, amelynek elfogadásához kétharmados többség kell. A javaslat 200 főben maximálná az országgyűlési képviselők számát.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »