A sofőr léphetett le a pénzszállító bevételével

Vágólapra másolva!
Kirámoltak egy pénzszállító autót szerda este a fővárosban. Amíg két társa bement egy üzletbe, hogy átvegye az ottani bevételt a sofőr elhajtott az addig összegyűjtött pénzzel. A kocsit később megtalálták, de sem a vezető, sem a pénz nem volt benne.
Vágólapra másolva!

Feltehetően a sofőr vitte el egy pénzszállító kocsiból a pénzt, miközben társai a bevételért mentek be egy II. kerületi patikába. A pénzszállító autó háromfős személyzetével fél öt körül érkezett meg egy Csatárka utcai gyógyszertárhoz, hogy elvigyék a napi bevételt. A személyzet két tagja bement a patikába, a sofőr a kocsiban maradt. Mire a szállítók kijöttek az üzletből, a páncélkocsi már eltűnt.

A kocsit nem sokkal később néhány utcányira, a Szikla utcában találták meg. Sem a sofőr, sem az addig összegyűjtött pénz nem volt benne. A sofőrt keresik, lopás miatt indítottak eljárást - közölte a BRFK.

A Független Hírügynökség szerint ugyanennek a cégnek a pénzszállítóját próbálták kirabolni kedden este, és szintén ennek a cégnek egy sofőrje vitt el négy zsák pénzt december 7-én a fővárosi Alagút utcánál. Azt a férfit is keresik.