[origo] itthon
Bajnai szerint megszegték a szlovákok a szécsényi megállapodást
MTI|[origo]|2009. 12. 16., 20:59|Utolsó módosítás:2009. 12. 16., 21:00|A szécsényi megállapodást is megszegte, és az EBESZ ajánlásait is semmibe vette Bajnai Gordon kormányfő szerint a szlovák kormány, amikor elfogadta a szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításait. Pozsonyban szerdán fogadták el a dokumentumot, amely csak részben tesz eleget az EBESZ-ajánlásoknak, pedig ennek figyelembe vételéről szeptemberben megállapodott Bajnaival szlovák kollégája Robert Fico.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/0909/20090910bajnaific42.jpg)
Amikor megállapodtak
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A szécsényi megállapodás megszegésének értékeli Bajnai Gordon miniszterelnök azt, hogy a szlovák kormány szerdán jóváhagyta a módosított szlovák államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó javaslatot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. Szollár szerint az irányelvek nemcsak a szécsényi megállapodással mennek szembe, hanem az EBESZ ajánlásaival is, amelyeket pedig Robert Fico szlovák kormányfő még elfogadott Szécsényben.
"Bajnai Gordon szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. század Európájában valakit anyanyelve használatáért büntessenek. Ez ellentmond a nemrég életbe lépett Lisszaboni Szerződés szellemének és betűjének, és az uniós jog antidiszkriminációs rendelkezéseit is sérti" - közölte.
A szeptemberi csúcstalálkozón Bajnai és Robert Fico szlovák kormányfő megállapodtak, hogy elfogadják az EBESZ kisebbségi főbiztosának ajánlásait, (Knut Vollebaek korábban több ponton is kifogásolta a jogszabályt, erről részletesen itt olvashat), és hogy a jogszabály miatt kialakult vitát a jövőben a kisebbségi vegyes bizottság keretében igyekeznek tisztázni.
A végrehajtási utasítás sok vitás kérdést felold, például beszélhetnek magyarul a betegekkel a szlovákiai orvosok, és a magyar sírfeliratokat sem kell átvésni, csakhogy a dokumentum alig teljesíti a nyelvtörvényről szóló EBESZ-ajánlásokat. Például a rendőrök és a katonák hivatalosan nem beszélhetnek egymással más nyelven, mint a szlovák, és nem tisztázza a büntetési tételeket sem a dokumentum. (Olyan kérdésekre, hogy lehet-e a bíróságon vagy a hatóságok ügyfélszolgálatain magyarul beszélni, a végrehajtási utasítás részletes elemzéséből tudhatja meg a választ korábbi cikkünkben.)
Felfüggesztetnék alkalmazását
A magyar kormány azt kéri, hogy Pozsony függessze fel a büntetések alkalmazását az törvényről folyó tárgyalások időtartamára, mert erkölcsi és társadalmi kárt okoznak, növelik a kisebbségek félelmét, és fokozzák a feszültséget a kisebbség és a többségi társadalom, valamint a két ország között. "Ha a büntetéseket mégsem függeszti fel Szlovákia, a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a szlovákiai magyarság számára, hogy jogi harcukat megvívhassák. Készek vagyunk akár a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig is elmenni" - közölte a kormányszóvivő.
Szollár szerint Magyarország az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, az Európai Parlament és más nemzetközi fórumokon keresztül fokozza a nyomást a magyar és más kisebbségek védelméért.
A magyar fél még egyeztetett volna az irányelvek elfogadása előtt, de erről a szlovák kormány érdemben még a szlovákiai magyarok képviselőivel sem tárgyalt. Velencei Bizottság véleményét sem várták meg, pedig azt maga a szlovák kormány kérte fel a törvény véleményezésére - közölte a szóvivő.
Nem hullt termékeny talajra
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja szerint a "a törvény rossz, nem demokratikus, valóban nem világos megfogalmazásokat tartalmaz, és alkalmazása önkényes lehet." A párt fontosnak tartja, hogy az EBESZ kísérje továbbra is figyelemmel a jogszabály alkalmazását, és érdeklődéssel várja a Velencei Bizottság véleményét.
Marek Madaric szlovák kulturális miniszter csak azt ismételte, amelyet az szeptember eleji szécsényi csúcstalálkozón Robert Fico szlovák kormányfő is: az EBESZ szerint a törvény összhangban van a nemzetközi követelményekkel. "Ugyanúgy tudok támaszkodni (az EBESZ) végrehajtási utasításokkal kapcsolatos álláspontjára is." A miniszter szerint sem Európában, sem másutt nem hullt termékeny talajra a magyarok államnyelvtörvény-ellenes kampánya.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?