Sorompóval akadályozná a tubesi lokátort a pécsi polgármester

Vágólapra másolva!
Sorompóval zárja le és őriztetni fogja a Tubes-hegyre vezető utat a pécsi önkormányzat, hogy megakadályozza a katonai lokátor megépítését. Páva Zsolt polgármester azt mondta, egy éjszakát sátorban tölt majd a hegyen, hogy tiltakozzon a beruházás ellen. A hegyen a Fővárosi Bíróság döntése értelmében megépülhet a NATO-radar.
Vágólapra másolva!

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere bejelentette, sorompóval zárják le és őriztetni fogják a Tubes-hegyre vezető utat, hogy így akadályozzák meg a hegyre tervezett katonai radarállomás építését.

A polgármester szerint tulajdonképpen annak a néhány héttel ezelőtt kihelyezett KRESZ-táblának akarnak érvényt szerezni, amely megtiltja a három és fél tonnánál nehezebb járművek behajtását. A lokátor elleni tiltakozásul Páva a csütörtökről péntekre virradó éjszakát néhány kísérőjével a hegyen, egy katonai sátorban tölti.

A Fővárosi Bíróság (FB) november végén hozott ítéletet arról, hogy megépülhet a Tubesen a NATO-radar. A bíróság szerint a radar se a környéken lakók egészségét, se környezetének természeti értékeit nem veszélyezteti. Az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd másodfokon 2007. június 20-án a honvédelmi miniszter is engedélyezte a tubesi radar építését. A közigazgatási eljárásban korábban született másodfokú miniszteri határozatot magánszemélyek és jogi személyek - köztük Pécs városa - támadták meg az FB-n. A döntést még meg lehet támadni a Legfelsőbb Bíróságon (az ítéletről itt olvashat bővebben).