Lefújták a karácsonyi sztrájkot a Malév-pilóták

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nem lépnek sztrájkba a Malév pilóták az idén, a csütörtök délutáni sztrájktárgyaláson ugyanis a Malév és a pilótákat képviselő HUNALPA megállapodott abban, hogy a közeledő ünnepek nyugalmát, illetve a menetrendszerinti közlekedést nem veszélyeztetik - közölte a Magyar Légiközlekedési Zrt. A pilóta szakszervezet ugyanakkor továbbra is fenntartja bérkövetelését, ennek mértékéről várja az ajánlatot a munkáltatótól. Martin Gauss vezérigazgató a csütörtöki tárgyaláson azt mondta, hogy a Malév nem ad béremelést, és ezt az álláspontjot a légitársaság menedzsmentje a végsőkig fenntartja. A közlemény szerint az egyeztető tárgyalások folytatódnak.