[origo] itthon
Jövőre tennék kötelezővé a klímaalkut - élő közvetítés Koppenhágából
[origo]|2009. 12. 18., 10:19|Utolsó módosítás:2009. 12. 19., 12:07|Háromoldalas egyezményt sikerült összehozniuk a világ vezető országainak a koppenhágai klímacsúcson. Az egyezség Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök szerint sem tökéletes, azt nem is sikerült egyhangúan elfogadni sem. A klímacsúcs résztvevői hajnalig tartó vita után végül "tudomásul vették" a dokumentumot, az ENSZ főtitkára szerint pedig csupán jövőre teszik a benne foglaltakat kötelezővé. Kövesse élőben a koppenhágai klímakonferencia végjátékát!
12.02 - Jövőre lesz kötelező
Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-mun "fontos kezdetnek" nevezte az egyezményt, és a BBC szerint azt mondta, hogy jövőre kell jogilag is kötelező érvényűvé tenni azt.
11.30 - Csak "tudomásul veszik"
Mégsem elfogadták, csupán "tudomásul veszik" a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia zárónyilatkozatát, mivel a csaknem káoszba fulladó plenáris ülésen nem sikerült elérni a zárónyilatkozat elfogadásához szükséges egyhangú döntést - írja az MTI.
10.50 - Megállapodtak
A klímacsúcs delegáltjai egész éjszakás vita után szombat reggel elfogadták az Obama által támogatott egyezményt - írja a BBC. Egyelőre azonban nem tiszta, hogy a dokumentum aláírása jelent-e bármilyen konkrét jogi kötelezettségvállalást is a világ országai számára.
09.30 - Még nincs egyezség
A klímakonferencia plenáris ülése egész éjszaka nem tudott megállapodni az egyezményről, az MTI szerint a 193 állam plenáris ülése szombaton reggel is tart, és nem tudni, mikor ér véget.
08.15 - Messzi célok
A koppenhágai egyezmény az évszázad végére határoz csak meg célszámot. A dokumentum tartalmáról részletesen itt olvashat.
6.43 - Kiürül a központ
A központban is már csak néhány ember lézeng.
6.30 - Mennek a gépek
A dán kormányfő szerint mindenki beszélhet, de vannak, akiknek reggel nyolckor megy a gépük.
6.20 - Újabb sziget tiltakozik
A Maldív-szigetek is tiltakozik a megegyezés ellen. Az ülést levezető dán miniszterelnök folyton bakizik.
04.35 - Három oldal
Három oldalas az egész úgynevezett koppenhágai egyezmény, szám nem sok van benne, de nagy szavak igen.
04.12 - Megjöttek a takarítók
A sör fogy leginkább az éjszakai büféből, a központban már csak lézengenek. Viszont megjelentek a takarítók.
03.40 - Megsértődtek Obamán
Tuvalu képviselője közölte, nem fogadják el a tervezetet. Sértőnek tartotta azt is, hogy Obama tényként közölte, van megegyezés
03.20 - Egy órát kapnak
A dán elnökség egy órát adna az országoknak a megállapodástervezet elolvasására.
02.50 - Az EU is fanyalog
A jelek szerint senki sem szereti a megállapodás-tervezetet, az EU sajtótájékoztatójának nagy része is azzal telt, hogy az Unió elnöki posztját betöltő svéd miniszterelnök, Fredrick Reinfeldt és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a hibáit sorolta. Leginkább az nem tetszik nekik, hogy nem kötelező érvényű megállapodás született a kibocsátás-csökkentésről. Az amerikai elnökhöz és a brit kormányfőhöz hasonlóan ők is egy első lépésnek nevezték, amelyet majd továbbiaknak kell követniük. A svéd kormányfő megerősítette, hogy van több ország, amely nem ért egyet a megállapodással, ezért még nem biztos, hogy el is fogadják a konferencián. Reinfeldt közölte azt is, hogy az EU egyelőre a 20 százalékos kibocsátáscsökkentési ígéretéhez tartja magát, úgy érzik, hogy a merészebb, 30 százalékos vállaláshoz még nem megfelelők a feltételek. (Az unió azt ígérte, hogy 2020-ra 20 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, de hozzátette, hogy ha más fejlett országok hasonlóan ambíciózus vállalásokat tesznek, akkor felemelik ezt a határt 30-ra).
02.24 - Elfogadhatatlan
A svéd kormányfő megerősítette, hogy több ország szerint elfogadhatatlan a megállapodás.
02.16 - Az EU kivár
Az EU egyelőre marad a 20 százalékos kibocsátáscsökkentésnél, a 30-as vállalással még mindig várja a többiek ajánlatait.
02.09 - Jobb, mint a semmi
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csalódott, hogy nem kötelező érvényű a megállapodás-tervezet, de azt mondja, ez az egyezmény jobb, mint ha nem lenne semmi, még akkor is, ha alatta van a várakozásoknak.
02.05 - Nem oldja meg a problémát
A svéd kormányfő is pozitívumnak tartja a 2 Celsius-fokos célt. Ez egy kezdet, amelyet folytatni kell jövőre - mondja, nem tökéletes egyezmény, nem oldja meg a klímafenyegetést.
02.03 - Jön az EU
Kezdődik az EU sajtótájékoztatója, megerősítették, hogy van egy megállapodástervezet.
01:07 - Első lépés
Külön-külön magyarázzák a nyugati vezetők a megállapodás-tervezetet, és szinte ugyanazokkal szavakkal érvelnek mellette. Gordon Brown brit kormányfő is azt mondta (hasonlóan Obamához), hogy ez egy fontos első lépés, amelyet újabbaknak kell követni. Brown támogatása azt jelzi, hogy a valószínűleg az Európai Unió is a megállapodás mögött áll, bár az unió részéről még nem jött hivatalos reakció. A brit kormányfő szerint fontos eredmény, hogy egyáltalán megszülethet egy ilyen megállapodás, és hogy abban szerepelnek olyan fontos célok, mint például az, hogy az évszázad végére ne haladja meg a két fokot az iparosodás előtti időszakhoz viszonyított globális hőmérsékletemelkedés.
01.00 - Fontos eredmények
Gordon Brown brit miniszterelnök beszél, védi a megállapodást, szerinte fontos eredmények vannak benne.
00.45 - "És akkor mi van?"
Nincs megállapodás, még nincs vége a játszmának - mondta a szegény fejlődő országokat tömörítő G77 csoport képviselője újságíróknak. Azt nem mondta meg, hogy ez azt jelenti, hogy el fogják-e utasítani, és azt sem erősítette meg, hogy szintén a fejlődő országok közé tartozó Kína és India egyetért a megállapodással. Szerinte meg kell várni a plenáris ülést, amelyen minden ország részt vesz, és ott fog eldőlni a megállapodás sorsa. A képviselő kifogásolta, hogy szerinte a szegény országoknak megígért százmilliárd dollárból csak tízmilliárd biztos. Arra a felvetésre, hogy Obama már bejelentette a megállapodást, azt válaszolta, "és akkor mi van?"
00.28 - Nincs vége a játszmának
A fejlődők egy részének nem tetszik a megállapodás. Ez nem a játszma vége - mondta egy képviselőjük.
00.10 - Obama pacsizott
Talán megvan a sajtós tömeghisztéria (20:42-es bejegyzés) magyarázata. Obama egyszer valóban átment a sajtótermen. Le is pacsizott pár emberrel.
00.02 - Nincs határidő
A megállapodásban az sem szerepel, hogy 2010 végéig kellene egy jogilag kötelező egyezmény - írja a New York Times.
23.39 - Nem tökéletes
Obama tartott egy szűkkörű sajtótájékoztatót, és ebből az derült ki, hogy a megállapodás nem kötelező erejű. Minden állam vállal kötelezettséget a klímaváltozás elleni harcban, ezeket meg fogják vizsgálni, tehát mindenkiről nyilvánvaló lesz, hogy eleget tesz-e a vállalásainak - magyarázta. Obama szerint nem tökéletes a megállapodás, de egy fontos első lépés. Hozzátette, nehéznek látja azt, hogy eljussanak egy olyan megegyezéshez, amely jogilag kötelező érvényű (az eredeti célkitűzés ez volt a koppenhágai konferencia számára). Obama szerint biztos, hogy kell majd komolyabb lépéseket tenni a klímaváltozás elleni küzdelemben, mert a tudomány ezt diktálja. Abban bízik, hogy a technológiai újítások megkönnyítik majd ezt a folyamatot.
23.28 - Nem kötelező
Obama szavaiból az derül ki, nem kötelező erejű a megállapodás.
23.20 - Sarkozy
Nicolas Sarkozy francia elnök szerint az USA és a többi állam által megkötött egyezség nem tökéletes.
23.15 - Obama
Barack Obama amerikai elnök tájékoztatót tart.
23.14 - Lefújva
lefújták az eu-tájékoztatót még dolgoznak
22.54 - Új tervezet
Van új koppenhágai tervezet, de erről minden csoport külön tárgyal - erősítette meg az [origo]-nak a magyar delegáció egyik tagja.
22.46 - Obama hamarabb megy
A BBC szerint Barack Obama amerikai elnök még a végső szavazás előtt elhagyja a klímacsúcsot. Állítólag a rossz időjárás miatt kell hamarabb indulnia.
22.45 - Mégsem
Még várni kell a sajtótájekoztatóra, a tárgyalásnak meg nincs vége.
22.27 - EU
Az EU sajtótájekoztatóra készül.

22.09 - Érdemi megyegyezés
Az Egyesült Államok, Kína, India és Dél-Afrika érdemi megegyezésre jutott a koppenhágai klímakonferencián - írja a New York Times az Obama-kormány egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselőjére hivatkozva. "Nem elégséges a klímaváltozás veszélyének leküzdésére, de egy fontos első lépés" - mondta a tisztviselő, aki szerint egyik ország sem elégedett teljesen az egyezség minden elemével, de történelmi jelentőségű haladásnak tartja.
A tisztviselő szerint a fejlett és fejlődő országok megegyeztek abban, hogy listázni fogják saját tevékenységüket és elkötelezettségeiket, továbbá megállapodtak egy pénzügyi mechanizmusban. Célként határozták meg, hogy az évszázad végére a globális átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a két Celsius-fokot. Megállapodtak abban is, hogy informálni fogják egymást saját cselekedeteikről világosan meghatározott előírások alapján - sorolta a megállapodás elemeit a tisztviselő.
A New York Times beszámolójából nem derül ki, hogy mit szól ehhez az Európai Unió, amelynek Magyarország is tagja. Az EU fogalmazta meg korábban a legmerészebb klímalépéseket, és ennek követésére szólította fel a többi fejlett országot is. Nem világos az sem, hogy ebből a Fehér Ház által közölt megállapodásból létrejöhet-e egy olyan formális szöveg, amely lezárhatja a közel két hete zajló konferenciát.
21.57 - Megegyezés?
Gyorshír jött, hogy a Fehér Ház szerint jelentős megállapodásra jutottak a klímacsúcson. Több részlet egyelőre nem ismert.
20.42 - Hiszti
Tömeghisztériás jelenet a klímacsúcson. Több tucat újságíró rohant a sajtóterembe, de senki sem tudta miért.
20:28 - Függőben
Még mindig függő helyzet - tudtuk meg egy magyar tárgyalótól.
19:54 - Még itt van Bajnai
Bajnai is itt van még a klímacsúcson, kaptunk helyzetjelentést a kormányszóvivőtől
19:09 - Szemétdombok
Lassan szemétdombok alakulnak ki a klímacsúcson. persze lehet, hogy csak lejárt a takarítók munkaideje.
18:13 - Hosszabbításra készülnek
Egy ENSZ-tisztviselő emlékeztetett rá, hogy egy korábbi klímaügyi tárgyalás hajnali ötkor ért véget, nem biztat senkit korai befejezéssel.
18:10 - Időtúllépés
Elhalasztották az ENSZ klímaügyi főnökének sajtótájékoztatóját, még folynak a tárgyalások.
18:02 - Elhagyják magukat
Egyre nagyobb a kosz és a rendetlenség a bella centerben. pedig az eddigi napokon mindenki ügyelt a tisztaságra.
17:16 - Csalódott civilek
A sárga pólósok fiatal klimaaktivisták. Egyikük azt mondta, nagyon csalódott a haladás hiánya miatt.
17:00 - Népszerű politikusok
Itt ment el Angela Merkel, mögötte Sarkozy, mindkettőt nagy sor követi, Sarkozyé talán kicsit nagyobb.
16:03 - Egy civil szónokol
Most egy sárga pólós fiú szónokol az ülésteremben. A kevés beengedett civil egyike lehet.
16:00 - Nem adják fel
Még nem adták fel a résztvevők, hogy a fő vonalakról legyen egy megállapodás - mondta a magyar delegáció szakmai vezetője, Faragó Tibor.
15.04 - Bajnai nem tudja, meddig marad
Nem világos, meddig marad Bajnai. A tárgyalásoktól függ, attól, lesz-e elmozdulás - mondta kérdésünkre a kormányszóvivő.
14.38 - Nyüzsgés és ebéd
Nagy a nyüzsgés a központban, nincs világvége hangulat. Mindenki ebédel, a sültcsirke a legnépszerűbb.
14.30 - Rövid lett
Chávez már be is fejezte, élete talán legrövidebb beszéde volt.
14.18 - Ez hosszú lesz
Hugo Chávez venezuelai elnök beszél, ez biztos eltart egy darabig.
14.12 - Bolívia elnöke beszél
Még tartanak a beszédek, most Evo Morales van soron, közben viszont kezdödik a vezetői ebéd is.
14.11 - Malawi vélemény
Egy malawi küldöttnek tetszett az Obama-beszéd, szerinte is tettekre van szükség.
12.45 - Befejezte
Obama befejezte, beszédéből is úgy tűnt, nincs megegyezés. Ezért burkoltan Kínát tette felelőssé.
12.36 - Cselekedni kell
Cselekedni jött, nem beszélni.
12.35 - Ez tudomány
Ez nem fikció, hanem tudomány szerinte.
Obama beszéde
12.34 - Jön
Megjött Obama, és elkezdte beszédét.
12.31 - Egy szkeptikus magyar Koppenhágából
Nem látszik az alagút vége - közölte a magyar delegáció egy tagja.
12.30 - Nincs égi segítség
Lula nem lát megegyezést, nem fog leszállni egy angyal.
12.23 - Heves beszéd
Egyre hevesebben gesztikulál, és a gazdag országok felelősségét hangsúlyozza.
12.17 - Az elkeseredett brazil
Már Lula brazil elnök beszél, azzal kezdi, hogy elkeseredett, mert lassan mennek a dolgok, pedig a veszély egyre nagyobb.
12.15 - Ven Csia-pao ígér
Megismetli Kína gázkibocsátás visszafogási ígéretét.
12.13 - Ven Csia-pao bizonygat
Bizonygatja Kína klímaügyi elkötelezettségét.
12.07 - Kína is bejelentkezik
Jön a kínai kormányfő, aki női tolmácsot kap.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár beszél
12.05 - Az ENSZ-főtitkár beszél
Ban Ki Mun beszél a célegyenesről, egységről és józan észről.
12.02 - Nincs szó konkrétumokról
A reményekről, a várakozásokról beszél, konkrétumokról nem.
12.00 - Késve kezdte Rasmussen
Több órás a csúszás a reggeli programhoz képest.
11.57 - Rasmussen elkezdte
Valami kezdődik, beszél a dán kormányfő.
11.28 - Sarkozy: Kína keménykedik
Sarkozy nyilatkozott, újságírók szerint azt mondta, Kína keménykedik.
Sarkozyt ellepték az újságírók
11.13 - Ennyit a szelektálásról
Bár szelektív szemétgyűjtő kukák vannak, mindenki össze-vissza dobál mindent.
11.08 - Homályos Bajnai
Már sokan leültek. Mutatták megint Bajnait, de homályosan.
10.53 - A vezetők elcsevegik az időt
Nem sietnek a vezetők, már 40 perce mennie kéne az ülésnek, de ők egymással cseverésznek.
10.40 - Bajnai másodpercei
Bajnait is mutatták pár másodpercre a kivetitőn. Két férfivel beszélgetett.
10.35 - Obamára várva
Mindenki Obamát várja, gyűlik a tömeg a Bella Center lcd-tévéi körül.
10.30 - Nemi egyenlőtlenség
Alig látni nőket a teremben, ilyenkor látszik igazán a nemi egyenlőtlenség.
10.26 - Hol van az Egyesült Államok?
Az USA névtáblája mögött még senki az ülésteremben.

Gyülekeznek a vezetők (balról jobbra): Nicolas Sarkozy francia államfő, Lars Lökke Rasmussen dán és Angela Merkel német kormányfő
10.20 - Obamáék gyülekeznek
Gyülekeznek az államfők az ülésteremben. Többen beszédet mondanak, köztük valószínűleg Obama is.
9.58 - Nagy a csend a központban
Csendes a Bella Center, ahova most már alig engednek be civileket. Se tánc, se kiabálás, csak öltönyös és kosztümös emberek.
9.48 - Kilöttyent a kávé
Feszültség az utolsó napon, két újságíró majdnem összeverekedett egy kilöttyintett kávé miatt.
9.45 - Obama a fantom
Fantomként érkezik Obama. Se a sajtóközpont, se az USA-pavilon nem tud semmit.
Az eseményeket követheti a twitteren is.
A klímakonferenciáról szóló cikkeinket itt találja.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?![Fotó: Pethő András [origo] Fotó: Pethő András [origo]](http://static1.origos.hu/i/0912/20091218koppenhag7.jpg)