Tűz volt egy négyemeletes házban Budapesten

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tűz volt a főváros XVII. kerületében, a Földműves utcában egy négyemeletes panelépület első emeleti lakásában, szombaton, emiatt 20 embert kellett kimenteni a társasházból - közölte az MTI-vel Dobson Tibor, a tűzoltóság szóvivője. A helyszínen egy embert ápolnak füstmérgezés gyanújával, másoknak nem esett baja. A lángokat sikerült megfékezni, de az épületben szétterjedt füst miatt jelenleg is szellőztetik a házat. A tűz keletkezésének okait még vizsgálják.