[origo] itthon
Év végi összefoglaló - romagyilkosságok
[origo]|2009. 12. 26., 19:44|Még 2008-ban kezdődött a magyar bűnüldözés történetének talán legsúlyosabb bűncselekmény-sorozata, de csak idén tudatosult igazán, hogy ugyanaz a csoport támad cigányok által lakott faluszéli házakra. A titkosszolgálat hibái is hozzájárultak ahhoz, hogy a rendőrségnek csak augusztusban sikerült elfogni azt a négy férfit, akik a gyanú szerint kilenc helyszínen támadtak, és összesen hat ember haláláért felelősek.
2008. július 21-re virradó éjszaka lövéseket adtak le három, romák által lakott házra a Pest megyei Galgagyörkön, a támadásban senki nem sérült meg. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ezzel a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb bűncselekmény-sorozata kezdődött el, amely összesen hat halálos áldozatot követelt. A következő támadás 2008. augusztus 8-án a Szabolcs megyei Piricsén történt, ahol több Molotov-koktélt dobtak két, egymás mellett álló házra, majd lábon lőttek egy, a házból kilépő nőt.
Szeptember 5-én Nyíradonyban lövéseket adtak le egy házra, amelyben romák aludtak, de nem sérült meg senki. Szeptember 29-én a Heves megyei Tarnabodon ismét Molotov-koktélokat dobtak és rálőttek romák házaira. A támadások 2008. november 3-án a Borsod megyei Nagycsécsen követeltek először halálos áldozatokat: egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő halt meg, amikor előbb benzines palackokat dobtak a házukra, majd több lövést adtak le rá. Egy 19 éves fiatalember életveszélyesen megsérült, amikor 2008. december 15-én Alsózsolcán favágás közben rálőttek a saját háza udvarán.

A nagycsécsi gyilkosság helyszíne
A bűncselekmény-sorozat fordulópontját a 2009. február 23-án, a Pest megyei Tatárszentgyörgyön elkövetett támadás jelentette. Itt egy férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, akik megpróbáltak kimenekülni felgyújtott házukból, két másik gyerek is megsérült. Az esetet először vizsgáló rendőrök és a tűzvizsgáló komoly hibákat követtek el a helyszínelésnél, először azt közölték, elektromos zárlat okozta a tüzet, az áldozatok pedig füstmérgezésben haltak meg. A rendőrök utóbb fegyelmit kaptak, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig először ismerte el nyíltan, hogy összefüggés van a különböző támadások közt. Az országos rendőrfőkapitány 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A tatárszentgyörgyi gyilkosság és gyújtogatás helyszíne
A támadások folytatódtak, 2009. április 22-én este a Szabolcs megyei Tiszalökön agyonlőttek egy cigány férfit, aki éppen kilépett a saját háza ajtaján, hogy munkába menjen. Ekkorra kezdett kirajzolódni, hogyan dolgoznak az elkövetők: késő este vagy hajnalban érkeznek az autópályákhoz közeli településekre, ahol a falu szélén álló, cigányok által lakott házakat támadják meg. A rendőrség ekkor már elismerte, hogy nem zárható ki az sem, hogy a gyilkosok rasszista megfontolásból ölnek, pedig nem sokkal korábban Szilvásy György titokminiszter még arról beszélt, hogy ilyesminek nincs jele. Bencze József országos rendőrfőkapitány pedig azt mondta, az elkövetők biztos kézzel ölnek, ezért volt rendőrök és katonák közt is keresni kell őket.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0904/20090423gyilkossa19.jpg)
A tiszalöki gyilkosság helyszíne
A cigányok ellen elkövetett gyilkosság-sorozat ekkor már nemzetközi figyelmet keltett, az amerikai Time magazin például Rejtélyes gyilkosságok: kik ölik a magyarországi cigányokat? címmel közölt cikket. A nyomozásba besegített néhány FBI-szakértő is, a nyomravezetői díj pedig 50, majd 100 millió forintra emelkedett, ami rekord volt a magyar bűnüldözés történetében. A rendőrök abban bíztak, hogy "az elkövetők akarategysége megbomlott", a nagy összeg pedig rábírhatja az egyik támadót, hogy adja fel társait.
A nyomozók tévedtek, hiszen 2009. augusztus 3-án újabb támadás történt a Szabolcs megyei Kislétán. Egy asszonyt megöltek, 13 éves kislányát pedig életveszélyesen megsebesítették - sörétes puskával arcon lőtték - a támadók. A helyszínen a rendőrség DNS-nyomokat rögzített, a vizsgálat pedig megállapította, hogy két korábbi támadásnál is azt a fegyvert használták, mint Kislétán. Az NNI hamarosan azt is bejelentette, hogy a támadók eredetileg négyen voltak, de a bűncselekményeket változó felállásban követték el.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static8.origos.hu/i/0908/20090803kisletaam.jpg)
Lövéstől betört üveg a kislétai gyilkosság helyszínén
A nyomozók augusztus 21-re virradó éjjel valóban négy, 28 és 42 év közötti férfit fogtak el Debrecenben egy szórakozóhelyen, ahol egy rejtekhelyen fegyvereket is találtak. Nyomravezetői díjat a rendőrség nem fizetett, a gyanúsítottakat állítólag a mobiltelefonok cellainformációinak elemzésével sikerült megtalálni: volt egy telefon, amely minden gyilkosság idején a helyszín közelében volt. A rendőrség szerint a gyanúsítottak elfogásukkor már a következő támadást tervezték. A gyanúsítottak egyelőre tagadják a gyilkosságok elkövetését. Egyikük annyit ismert el, hogy járt az egyik helyszínen, egy másik pedig csak gyújtogatásban vallotta bűnösnek magát.

Az egyik gyanúsított letartóztatása Debrecenben
A gyanúsítottak - K. István, K. Árpád, Cs. István és P. Zsolt - a nyomozók szerint a saját szakállukra jártak el, Bencze szerint a rendőrség nem tud felbujtóról. Ezt azért tartotta fontosnak, mert ismeretlenek az interneten közzétettek egy hivatalosnak tűnő dokumentumot, amely bennfentes információkra hivatkozva azt állította, hogy az elfogott négy személy - szellemi képességeik alapján - nem alkalmas egy ilyen bűncselekmény-sorozat kitervelésére. A feljegyzésben az is szerepelt, hogy az egyik elkövetőt már korábban is figyelte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), de két hónappal az első gyilkosság előtt megszüntették az adatgyűjtést. A másik gyanúsított állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal "titkos kapcsolata" volt.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának meghallgatásából, illetve a külön ebben az ügyben lefolytatott vizsgálatból kiderült, hogy az NBH több hibát is elkövetett a nyomozás során. A gyilkosságokkal meggyanúsított férfiak korábban valóban az NBH látókörébe kerültek, az NBH Hajdú-Bihar megyei kirendeltségének pedig már 2008 elején voltak arról információi, hogy az egyik gyanúsított fegyvereket próbál beszerezni. Ezek az információk azonban elsikkadtak az NBH-nál, így a hivatal nem tudott érdemi eredményt felmutatni a cigányok elleni támadások ügyében. A vizsgálóbizottság szerint a hibákért Laborc Sándor, a NBH korábbi főigazgatója, illetve a szolgálatokat korábban felügyelő két miniszter, Szilvásy György és Ficsor Ádám felelőssége is "joggal vethető fel".
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?