Egy ember meghalt szén-monoxid mérgezésben Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, hárman pedig szénmonoxid-mérgezést szenvedtek kedden reggel Budapesten, egy XXII. kerületi lakásban. Keddre virradóra összesen öt ember kapott szén-monoxid mérgezést két budapesti lakásban, kórházban ápolják őket.
Vágólapra másolva!

Egy ember meghalt, hárman pedig szénmonoxid-mérgezést szenvedtek kedden reggel Budapesten, egy XXII. kerületi lakásban. A tűzoltókat reggel hívták ki egy Kőszegi utcai lakásba. A helyszínen már nem mértek veszélyes gázkoncentrációt a levegőben. Egy hétéves gyerek is van a kórházba került sérültek között. A haláleset miatt a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálatot indított. Egyelőre még nem tudni, mi okozta a halálos mérgezést.

Két embert kórházba szállítottak szén-monoxid mérgezéssel kedden éjjel Budapesten a VIII. kerület Kisfaludy utca 28/a egyik lakásából is - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság ügyeletese az MTI-vel. A keddre virradóan kapott bejelentésre kivonuló vegyi felderítő szolgálat szén-monoxidot mért a lakásban. A mentők az ott tartózkodó két embert kórházba szállították.