[origo] itthon

100
90

Eltűnt 14 millió forint a ceglédi Tescóból

MTI|2010. 01. 01., 16:30|Utolsó módosítás:2010. 01. 01., 16:33|

Az ünnepek alatt elloptak 14 millió forintot a ceglédi Tesco páncélszekrényéből. Az elkövetők valószínűleg jól ismerték az áruház belső szokásait: szinte nyom nélkül, a biztonsági berendezésektől és őröktől sem zavartatva jutottak be.

Ismeretlenek 14 millió forintot vittek el a ceglédi Tesco áruház pénztárhelyiségében található páncélszekrényből - közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken.

A lopás december 24-én este, zárás után történt. A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen elkövetők minden erőszakot mellőzve jutottak be a Tesco épületébe, erről a rendőrségnek helyszíni felvételei is vannak. A tolvajok feltehetően jól ismerték a járást az áruházban, ahol akkor is működnek a biztonsági berendezések, illetve dolgoznak a biztonsági őrök, ha zárva van az üzlet - mondta Papp Péter.

Az eladótér mögött található központi pénztárhelyiség páncélszekrényét kinyitva vittek el zsákmányukat a bűnözők, akik az eltulajdonított pénzzel ugyanolyan könnyedén távoztak, mint ahogyan érkeztek. Lopásról, nem pedig rablásról van szó: a kettő között az a különbség, hogy az első esetben sem erőszak, sem fenyegetés nem történik - magyarázta a bűnügyi igazgató.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »