Elment a kedvük a viszontagságoktól a buszsofőröknek

Vágólapra másolva!
Ha van kollektív szerződés, akkor látatlanban is átveszik a buszt, ha nincs, akkor a rossz fűtés miatt is garázsba állítják - nagyjából ez az oka a budapesti tömegközlekedést hétfő óta sújtó járatkéséseknek az [origo] által megkérdezett BKV-s buszsofőrök és szakszervezeti vezetők szerint. A szakszervezet állítja ebben semmi furcsa nincs, a kollektív szerződés ugyanis pont az átvétel szabályait pontosítja.
Vágólapra másolva!

"Az Ikarusban jön a hideg a lábamra", a párásodás, a szélvédőn megjelenő jégvirágok pedig veszélyeztetik a kilátást - mondta az [origo]-nak egy budapesti buszsofőr kedden arról, milyen problémák miatt nem futnak ki a BKV buszai az elmúlt napokban. A férfi a BKV észak-budai vonalain teljesít szolgálatot, gyakran a 86-oson, ahol állítása szerint többször tapasztalta, hogy a fűtés nem jól működik.

A BKV buszsofőrjei hétfő óta minden buszt a legtüzetesebben átvizsgálnak, és ez hétfőn-kedden komoly fennakadásokat okozott a fővárosi tömegközlekedésben, de szerdán is fennakadásokra kell számítani. Az általunk megkérdezett buszvezető szerint "vannak átvételi szabályok", amiket nekik most be kell tartaniuk. "Eddig is így kellett volna csinálni" - mondta, de azt nem részletezte, hogy ez miért nem történt meg.

Szerinte az utasok viszonylag nyugodtan kezelik a járatkieséseket, neki nem volt velük problémája. Van, aki odaszól a sofőröknek, de azt mondta, igyekszik őket "humánusan kezelni".

Szakszervezeti alaposság

Azért ilyen alaposak a BKV munkatársai a garázsból való kiállás előtt, mert év végén lejárt a kollektív szerződés a cégnél, ami előírta, hogy egy busz átvizsgálásával 20 percen belül végezni kell. Új kollektív szerződés egyelőre nincs, mivel a dolgozók kétharmadát képviselő szakszervezetek nem fogadták el a BKV ajánlatát. A szerződés hiánya miatt jövő keddre sztrájkot is kilátásba helyeztek.

A kollektív szerződés hiányában minden apróságot átnéznek a sofőrök, és a legkisebb hibát is jelzik. "Ez nem sztrájk, hanem százszázalékos munkavégzés" - mondta Botos Péter szakszervezeti vezető az [origo]-nak.

Nemes Gábor, a CINOSZ Budapesti Közlekedési Szakszervezet elnöke elmagyarázta, azért tudják sokkal gyorsabban kiadni a buszokat, amikor van kollektív szerződés, mert a szerződés szabályozza a munkamegosztást. Szerinte a munka törvénykönyve ezt nem szabályozza kellőképpen, csak fokozott körültekintést ír elő és a felelősséget is jobban elmossa.

Nemes szerint máskor sem futnak ki veszélyes műszaki állapotú buszok, a különbség annyi, hogy a buszsofőrök nem kötelesek fokozott körültekintéssel átnézni járművüket, hanem csak annyi a dolguk, hogy átveszik a buszt. A BKV véleményét is szerettük volna megtudni a problémáról, kedd délutáni megkeresésünkre azonban nem reagáltak szerdán reggelig.

A kontrollcsoport is visszaküldött buszokat

A BKV kedden közölte, hogy "szuper kontrollcsoportot" hoznak létre a közlekedési káosz mihamarabbi és minél hatékonyabb felszámolására. Feladatuk az autóbuszok műszaki állapotának vizsgálata a forgalomba álláskor és a garázsba visszaállás idején. Ettől az intézkedéstől az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások csökkenését várják - közölte a cég.

A kontrollcsoport is igazolta szerda reggel, hogy nem álhibák vannak a buszoknál és nincs indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadás - mondta Nemes Gábor az MTI-nek. Több esetben a buszgarázsban dolgozók forgalomba küldtek volna olyan buszt, amely műszaki hibás volt, de a kontrollcsoport visszaküldte azt a garázsba - közölte Nemes.

Elmondta, hogy volt olyan garázs, ahol elfogyott az ablakmosó folyadék a járművekben, és több olyan buszt is forgalomba akartak küldeni, amelyben nem működött az utastérfűtés, de a kontrollcsoport szakemberei visszatartották ezeket a buszokat.

Fűtés, hibás ablaktörlő, fékhiba

Az óbudai buszsofőr szerint a tüzetes átvizsgálás és a hideg mellett a pár éve beiktatott rengeteg éjjeli járat is ront a helyzeten. A buszok terhelése ugyanis nagyobb, de szerinte nem kaptak több pénzt a jobban igénybevett buszok alkatrészeire.

A Villányi úti buszvégállomáson dolgozó egyik sofőr szerint jellemzően fűtési és fékhibás buszokat nem engedtek ki a garázsból, de volt busz, amelyiknek az ablaktörlője nem működött, ezért nem mehetett forgalomba.

A cég délutáni közleménye szerint kedden a BKV 270 busszal kevesebbet tudott útnak indítani, mint amennyire szükség lett volna. A BKV-nak mintegy 1100 autóbusza van, tehát kedden minden negyedik a garázsban maradt, ez főleg Dél-Budát és Dél-Pestet sújtotta. Jármű-átcsoportosítással és "az alvállalkozók nagyobb mértékű bevonásával" igyekszik a vállalat pótolni a kieső buszokat. A BKV arra kérte az utasokat, hogy inkább a kötöttpályás közlekedést használják (villamost, trolit, HÉV-et, metrót).

Hétfő reggel közel 300 busz nem indult el, de volt olyan buszgarázs, ahol a járművek 80 százaléka nem állt forgalomba, és a menetrend az esti órákra sem állt helyre. A problémát a hidegen kívül az okozza, hogy a buszsofőrök a szakszervezetek felhívására minden apró hibát jelentenek, és tartalék buszt kérnek. (A hétfő reggeli helyzetről itt olvashat bővebben, az esti állapotokról pedig ebben a cikkben talál információkat.)