[origo] itthon
Hadat üzent a H1N1-oltásnak egy német orvos
Vincze Barbara|2010. 01. 08., 8:07|Utolsó módosítás:2010. 01. 08., 9:38|Mi köze a H1N1-világjárvány kihirdetéséhez a betegség elleni vakcinát gyártó cégeknek? Erra a kérdésre keresi a választ egy német orvos, korábbi parlamenti képviselő, Wolfgang Wodarg. Szerinte az Egészségügyi Világszervezet indokolatlanul gyorsan hirdette meg a világjárványt és bár erre utaló bizonyítékai homályosak, szerinte ebben benne lehetett a gyógyszergyártók keze. Magyarországon eddig 58 ember halt meg H1N1-megbetegedéssel összefüggésben.

Wolfgang Wodarg
JÁTSSZ ONLINE!
Az évszázad egyik legnagyobb orvosi botrányáról beszélt Wolfgang Wodarg, a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Bizottság) egészségügyi bizottságának elnöke decemberben a német Tagesspiegel című napilapnak adott interjúban. Az orvos szerint tavaly tavasszal az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalapozott bizonyítékok nélkül jelentette be az újinfluenza világjárvánnyá dagadását.
A bejelentés és a vele járó kötelezettségek szerinte sok országban kényszerhelyzetbe hozták a politikusokat, akiknek azonnal reagálniuk kellett. Ez egyebek mellett azt jelentette, hogy gyorsan szerződést kötöttek az újinfluenza elleni vakcinát gyártó cégekkel, amivel lényegében vállalták a felelősséget a védekezésért - mondta az orvos a Pharma Times című független gyógyszerész magazinnak. "Az oltóanyagok gyártói hatalmas nyereséggel számolhattak anélkül, hogy bármilyen pénzügyi kockázatot kellett volna vállalniuk. Annyi volt csupán a dolguk, hogy megvárják, amíg a WHO kimondja a pandémia szót" - mondta a lapnak Wodarg.
"Az első áprilisban jelentetett mexikói megbetegedések után a WHO nagyon gyorsan, júniusban világjárvány-riadót fújt" - állítja a német orvos. "Nagyon csodálkoztam, amikor 4-500 megbetegedés után máris járványhelyzetet jelentettek, miközben valójában egy teljesen normális lefolyású influenzáról van szó. Április óta nagyon szkeptikusan figyelem, mi történik" - mondta az [origo]-nak Wodarg.
Szerinte a WHO akkor sem volt megfelelő bizonyítékok birtokában, amikor nyáron a legmagasabb pandémiás fokozatba sorolta a H1N1-járványt. Mint mondta, mindezek miatt mostanra nagyon megrendült a bizalma a WHO-ban: "Nagyon felfújták az egészet" - állította az [origo]-nak.
Megfigyelte az influenzát
Wolfgang Wodarg korábban a német parlamentben a Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője volt, orvos és járványügyi specialista, fő területe a tüdő- és környezetbántalmi betegségek. Mint az [origo]-nak mondta, az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején egy kis német régióban kialakított egy influenza megfigyelő rendszert, ahol éveken át gyűjtött és elemzett adatokat a lakosság influenza előtti és közbeni egészségügyi állapotáról.
Az Európa Tanács a német orvos indítványára foglalkozni kezdett a gyógyszergyártó cégek és az újinfluenza-kampány kapcsolatával. A tanács a jogállamiság elvét, az emberi jogokat és az alapvető szabadság- és emberi jogokat védelmező kormányközi szervezet, melynek 47 tagállama van, köztük Magyarország. Wodarg szerint a tanács azt tervezi, hogy vitát indít a problémáról és felállít egy vizsgálóbizottságot is. A vizsgálat arra terjed ki, hogy milyen hatást gyakoroltak a vakcinagyártásban érdekelt cégek a kutatókra, kormányzati szervekre és a WHO-ra. Január 28-án meghallgatást tartanak a problémáról Strasbourgban - mondta Wodarg, amin rajta kívül, a tervek szerint a bizottság, a WHO, és a gyógyszeripar képviselői is részt vesznek. Arról még nincs döntés, hogy az ülés nyilvános lesz-e.
"A legfőbb cél az, hogy a gyógyszercégeknek semmilyen körülmények között ne engedjék meg, hogy befolyásuk lehessen a pandémiás vészhelyzetekre" - mondta az orvos a Pharma Times-nak. Nem megengedhető, hogy a járványt egy olyan szervezet kiáltsa ki, amelyre befolyást gyakorol a gyógyszeripar - mondta az [origo]-nak Wodarg, aki azt állította, információi szerint a WHO-nál dolgoznak vagy dolgoztak olyan munkatársak, akik részt vettek a világjárvány kommunikációjában, miközben elkötelezettségeik voltak a gyógyszeripar felé, bár ennél konkrétabb bizonyítékot nem tudott mondani.
Wodarg az [origo]-nak azt mondta, "egyértelmű botrány", az újinluenza világjárvány kihirdetésének módja. "Ha tudományos alapon kezelnék az újinfluenzát, akkor szükség lenne például olyan számokra, amelyek alapján össze lehetne vetni az újinfluenzát a hagyományos influenzával. Ilyenek viszont nincsenek" - jelentette ki.
Összehasonlíthatatlanság
Az [origo] egy korábbi cikkében írt arról, hogy miért nem léteznek ilyen statisztikák. A szezonális influenzához köthető haláleseteket azért nem tartják számon, mert sokan a szövődményekbe halnak bele - mondta az [origo]-nak Ritoók Emese, az ÁNTSZ kommunikációs főosztályának munkatársa. Mivel a halálozási okot nyilvántartó regiszterek világszerte megbízhatatlanok, a kétféle influenzában elhunytak számát nincs értelme összehasonlítani - jelentette ki Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője.
Mint az [origo]-nak mondta, a H1N1 gyakran támad meg fiatalokat. "Bár a halálesetek számát nem lehet összevetni, lényeges különbség a H1N1 és a szezonális influenza között, hogy az újinfluenza főleg a 60 év alatti korosztályból szedi áldozatait, sok terhes nőt is megtámad a betegség és nagy a fertőzőképessége. Kb. 25-30 százalékban más betegségben nem szenvedő áldozatai vannak, és sok esetben elsődleges, közvetlen következmény, a vérzéses tüdőgyulladás a halál oka" - mondta Pusztai az újinfluenzáról. Ezzel szemben a szezonális influenzában főleg krónikus betegségben szenvedő és idős emberek halnak meg, valamely másodlagos bakteriális szövődményben (erről bővebben itt olvashat).
"Testi sértés"
Az újinfluenza kevesebb megbetegedést okoz, mint tavaly ilyenkor a hagyományos influenza - jelentette ki Wodarg. Azt mondta, kijelentését a Robert Koch Institut és az Arbeitsgemeinschaft Influenza statisztikáira alapozza. "Világos számomra, hogy a számok több mindentől függenek, egyebek mellett a felmérés intenzitásától és minőségétől. Az esetleges hibák mindenesetre csak a feltételezésemet erősítenék" - mondta.
Az újinfluenzáról naponta megjelenő, rémisztő híreket azzal kommentálta, hogy rengeteg újinfluenza-tesztet végeznek világszerte, és nagy mintában több megbetegedést is fognak találni. Ugyanakkor szerinte sok esetben nem egyértelmű, hogy a H1N1-fertőzött ember az influenza következményeiben vagy a felerősödő alapbetegségben halt-e meg.
Wodarg szerint nem tesztelték elég hosszan az oltóanyagokat, így emberek millióit tették ki annak a veszélynek, hogy nem elég alaposan ellenőrzött vakcinával oltották be őket. "Amellett, hogy a vakcinagyártók Európa-szerte emberek millióival szemben követtek el testi sértést - mert jogi értelemben ez annak minősül - eurómilliárdokat dobálnak ki az ablakon" - mondta. A német orvos az [origo]-nak azt mondta, kijelentéseit saját eredményeire és farmakológusok véleményére alapozza, de hogy pontosan mire gondol, azt nem fejtette ki.
Magyarországon eddig 58, a H1N1-vírussal összefüggésbe hozható haláleset történt. Falus Ferenc országos tiszti főorvos csütörtökön azt mondta, hogy a magyar lakosságnak eddig 26-30 százalékát oltották be. Mint mondta, a megbetegedések száma ugyan nem éri el a járványküszöböt - lecsengőben van az első járványhullám -, de Falus szerint január-februárban és áprilisban ismét a megbetegedések számának növekedésére kell számítani.
[origo] címlapon»
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
- Kifosztva és elárulva - Németország a hatvannyolcasok szorításában
- Verekedés miatt intézkedtek a rendőrök a szülészeten
- Mindent széttör az acélgerinc
- Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
Mi lett Orbán szamarával?
Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
Jönnek az öntudatos hazafiak
Magyarország védelme mindenki kötelessége - ez az egyik fő üzenete a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptantervnek, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. A tanterv ...
A törvénysértés határán táncolnak a hideg miatt bezáró iskolák
Egész sor iskola jelentette be a múlt héten, hogy a havazás és a hideg miatt többnapos vagy akár többhetes tanítási szünetet tart. A törvény szerint csak rendkívüli ...
- Kifosztva és elárulva - Németország a hatvannyolcasok szorításában
- Verekedés miatt intézkedtek a rendőrök a szülészeten
- Mindent széttör az acélgerinc
- Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
- Tovább dől a Malév-dominó
- Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
- Fütyül a forint a bóvlira
- Délután erősödött a forint
- Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
- Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
- Beszakadt a Balaton jege két Hummer alatt
- Agresszív fácán tartja rettegésben egy brit falu lakóit
- Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
- Kezd kifogyni az élelmiszerből Irán
- A gyógyszereit hiányolta az előzetesben meghalt szegedi nő
- Négy hónapos csúcsot döntött a forint
- Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.