[origo] itthon

100
90

Kirúgta a BKV a szökésben lévő informatikai igazgatót

[origo]|2010. 01. 07., 18:57|Utolsó módosítás:2010. 01. 07., 19:18|

December eleje óta nem jelent meg a munkahelyén a BKV informatikai igazgatója, ezért kedden rendkívüli felmondással elbocsátották. A férfit a renőrség is szeretné kihallgatni, de előbb azt üzente, Ausztriában síel, majd beteget jelentett. A nyomozók abban az ügyben szeretnék meghallgatni, amelyben letartóztatták a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is.

Forrás: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

Rendkívüli felmondással, a keddi naptól megszüntette Fuzik Zsolt informatikai igazgató munkaviszonyát a BKV - közölte a közlekedési társaság. A cég közleménye szerint az igazgató december 4-én jelent meg utoljára munkahelyén, és a felszólítás ellenére sem igazolta távollének okát, a megkeresésekre sem reagált. A rendkívüli felmondás miatt a menesztett igazgató végkielégítésre nem jogosult.

Fuzik ellen még december elején adott ki körözést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI). A nyomozók a BKV és a Budapest Airport (BA) jogi igazgatói ellen folyó nyomozásban szerették volna kihallgatni az informatikai igazgatót is, de ő nem jelent meg sem a rendőrségen, sem a munkahelyén.

Az igazgató előbb szabadságon volt, állítólag Ausztriában síelt, majd beteget jelentett: azt mondta, valószínűleg a H1N1-oltástól lett rosszul. Tomasitz István, a BKV megbízott jogi igazgatója még decemberben azt mondta: a BKV megdöbbent az informatikai igazgató viselkedésén, de munkajogilag semmit sem tudnak tenni. Később a BKV közleményben tudatta: előkészítik az igazgató rendkívüli felmondását.

Az RRI decemberben közölte, hogy hónapok óta nyomozott R-V. Krisztina, a BA jogi igazgatója és Sz. György, a BKV jogi igazgatója után. A gyanú szerint a jogi igazgatók különböző ügyvédi irodákkal úgy kötöttek szerződéseket, hogy a kifizetett összeg egy részét visszajuttatták a jogi igazgatóknak, illetve az ügyvédi irodák túlszámláztak, vagyis el nem végzett munkát is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaságnak. A két jogi igazgatót őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A vesztegetési ügy december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért Sz. György.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »