Fehér port kapott az ajkai polgármester is

Vágólapra másolva!
Az első vizsgálatok szerint ártalmatlan az a fehér por, amelyet Ajka polgármesterének postáztak egy borítékban. Schwartz Béla már a sokadik szocialista politikus, aki ilyen küldeményt kap, legutóbb hétfőn egy balatonfüredi szocialista országgyűlési képviselőnek küldtek fehér port.
Vágólapra másolva!

Schwartz Béla ajkai polgármester albérletébe érkezett a boríték, melyet a lakás tulajdonosa továbbított hétfőn a polgármesternek. Azóta hevert a hivatali asztalán, szerdán irodájába érve a többi levéllel együtt nyitotta ki - mondta a polgármester csütörtökön a Független Hírügynökségnek.

Schwartz szerint fehér por hullott ki a borítékból, a benne lévő gépelt levelet már el sem olvasta. A por az első vizsgálatok szerint ártalmatlan. A polgármester azt mondta, hogy nem ijedt meg, de mindenképpen feljelentést tesz a rendőrségen. Mivel nem egyenesen a hivatalba, hanem lakására érkezett a boríték, ezért a szocialista politikus szerint nem mint polgármesternek, hanem mint magánszemélynek szánták neki azt.

A hétfői postával egy balatonfüredi szocialista országgyűlési képviselő is kapott fehér porral teli borítékot, az első vizsgálatok szerint az szintén ártalmatlan. A Független Hírügynökség megkeresésére a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy lehet-e összefüggés a két eset között. A napokban kétszer kapott fehér port az Országos Cigány Önkormányzat is, erről részletek ebben a cikkünkben.