Hazahozták a pénzszállítót kifosztó sofőrt

Vágólapra másolva!
Repülőgéppel visszahozták Magyarországra azt a svájci-német határon elfogott férfit, akit egy pénzszállító kocsi kifosztásával gyanúsítanak. A pénzkísérő sofőr a gyanú szerint 123 millió forintot zsákmányolt, elfogásakor a pénz körülbelül egyharmada megkerült.
Vágólapra másolva!

Hazahozták Magyarországra a német-svájci határon elfogott pénzkísérő sofőrt, aki december közepén a gyanú szerint kifosztott egy pénzszállító kocsit, amíg társai bementek a patikába, hogy elszállítsák a bevételt. A rablás december 16-án történt a II. kerületben. A pénzszállító autót nem sokkal később, néhány utcával odébb, a Szikla utcában találták meg. Sem a sofőr, sem az addig összegyűjtött pénz nem volt benne. A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján a svájci hatóságok fogták el, december 23-án, St. Margrethen határátkelőhelyen.

Varga Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi osztályvezetője csütörtökön elmondta, hogy a férfit szerdán repülőgéppel hazahozták Magyarországra. Elfogásakor 9 millió forintot, körülbelül 40 millió forint értékű valutát és egy kocsit foglaltak le tőle. A pénz a lopásból származik, az autót is a lopott pénzből vette Varga szerint. A férfi összesen több mint 123 millió forintnyi pénzt vitt el a pénzszállítóból: 94 milliót forintban, a többit euróban, svéd, dán, ausztrál és norvég valutában.

A férfi testvérét is keresi egy másik ügyben a rendőrség. Azt vizsgálják, hogy neki vagy másnak köze lehet-e a pénzszállító kifosztásához. A páncélautó rendszere ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy ember végrehajtsa a lopást, legalább két ember kell, hogy nyissa a rakteret, bemenjen oda és kihozza a pénzt - tette hozzá az osztályvezető.