[origo] itthon
Megközelíthetetlen nagymamának ismerték szomszédai Sz.-né Sz. Eleonórát
Visnovitz Péter|2010. 01. 12., 20:31|"Nagyon magasan volt", és korábbi szomszédai szerint egyszerre volt joviális nagymama és céltudatos nő Sz.-né Sz. Eleonóra, a BKV korábbi humánpolitikai igazgatója, akit szombaton előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség a cég végkielégítési botránya miatt. Szomszédai zárkózott embernek ismerték, egyikük szerint számos féligazság jelent meg róla a sajtóban. Úgy tudták róla, hogy szereti a gyerekeket és unokái miatt költözött Óbudáról Gazdagrétre.

Bíróságra viszik Sz.-nét
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
"Ő igazgató volt, mi egyszerű, dolgozó emberek. Meglehetősen furcsa embernek tűnt, állítólag bejárónőt is tartott, ami számomra egy teljesen más világ" - mondta Sz.-né Sz. Eleonóráról az [origo]-nak egyik ismerője. Bodor Attila 3 éve vette meg a BKV egykori humánpolitikai igazgatójának óbudai panellakását, így pár alkalommal bepillanthatott mindennapi életébe: a magát egyszerű munkásként bemutató férfi szerint Sz.-nén látszott, hogy "nagyon magasan volt".
Sz.-nét múlt szerdán vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, mivel a gyanú szerint 86 millió forintos végkielégítést kapott, de azután is tovább dolgozott a BKV-nál havi 1,2 milliós fizetésért. A korábbi BKV-s igazgatót szombaton előzetes letartóztatásba helyezték, vallomást tett, de panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel miatt is.
"Volt céges autója, egy nagyon szép Renault Mégane, és egyedül élt ebben a lakásban" - mesélte róla Bodor Attila, aki most három gyereket nevel ugyanott. Szerinte az is jellemző volt, hogy Sz.-né "nagyon hamar végzett a munkával", nekik például azt mondta, hogy délelőtt 11-től már jöhetnek megnézni az eladó lakást. "Persze lehet, hogy amikor kellett, késő éjszakáig dolgozott, ebbe nem láttunk bele, de nem úgy tűnt, mint aki hazahozza a munkát" - mondta, de kijelentését mindössze arra alapozta, hogy a lakásában sosem láttak munkából származó iratokat.
Szerette a gyerekeket, de nem nyílt meg
"Kifelé nagyon egyenes, kedves, mosolygós embernek tűnt, de a szomszédok szerint kevés embernek nyílt meg igazán, talán egyedül a felső szomszédjával voltak közeli barátok" - mesélte. Azt mondta, azért költözött el, hogy közelebb lakjon fiához és az unokájához: Bodor szerint Sz.-né boldog nő volt, aki szerette a gyerekeket, és az ő gyerekeivel is nagyon jól elvolt, amikor átjártak hozzá a lakás ügyeit intézni.
"Amolyan joviális nagymama-típusnak tűnt, ami egy akaratosabb nőtípussal keveredett benne" - mondta egy másik szomszéd, aki Sz.-né azóta elhunyt férjével volt jóban. Az asszony kétszer ment férjhez, gyereke az első férjétől volt, a második férje pedig plasztikai sebészként dolgozott egy budapesti klinikán - mesélte a név nélkül nyilatkozó szomszéd, akinek az 1990-es évek elején Sz.-né még a gyerekeire is vigyázott egyszer.
"Nem tudom elképzelni, hogy ilyet csinált volna" - mondta a végkielégítési ügyre utalva, hozzátéve ugyanakkor, hogy ő Sz.-né magas BKV-s beosztásáról sem tudott. Igaz, a korábbi BKV-igazgató az 1990-es évek elején még nem is volt ilyen magas tisztségben: az Opten céginformációs rendszer szerint 1997-ben még csak a Bér- és Szociál főosztály vezetője volt (korábbi beosztásáról a rendszerben nincs adat).
"Koncepciózusnak tűnő ügy"
Letartóztatása óta Sz.-néről nem sokat lehet tudni: a rendőrség a nyomozás érdekében nem nyilatkozik az ügy részleteiről, ügyvédje pedig szintén hallgat. Az ügyvéd az [origo]-nak azt mondta, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában semmit nem nyilatkozik: így kérdésünkre nem beszélt sem arról, hogy mit vallott Sz.-né a rendőröknek, sem arról, hogy a milyen rendőri intézkedések (házkutatás, kihallgatás) történtek eddig.
Az Sz.-né közeli barátainak mondott korábbi felső szomszédok sem akartak beszélni az ügyről. Az évtizedekig Sz.-né felett élő férfi csupán annyit mondott az [origo]-nak, hogy a hétköznapi életben kedves, egyszerű, szerény ember volt, és szerinte féligazságok hangzanak el róla a sajtóban. Bár az asszony munkájáról nem akart beszélni, az eljárásról meg volt a véleménye: "Ez egy koncepciózusnak tűnő ügy" - mondta hozzátéve, hogy azért természetesen "finoman szólva furcsa az [a végkielégítés], amit Sz.-né a BKV-tól állítólag kapott".
"Egyedül nem tudta elintézni"
Az Sz.-nét ismerő, egykor vele egy házban élők mind úgy vélték, hogy amennyiben Sz.-né valóban sáros a végkielégítési ügyben, úgy biztos nem ő az egyetlen. "Bizos vagyok benne, hogy ő ezt egyedül nem tudta megcsinálni, egy részvénytársaságban az nem úgy működik, hogy egyetlen ember aláír magának ilyen kifizetéseket" - mondta egyikük. A lakók azon is spekuláltak, hogy "ha egy ember meg tudja ezt csinálni a BKV-nál, akkor a többi is", de azt is valószínűnek tartották, hogy Sz.-né nem tarthatta meg a nevére kiutalt 86 milliós végkielégítés teljes összegét, azt valamilyen érdekcsoport lefölözhette.
"Ha ennyi pénz egyedül megtarthatott volna, akkor gondolja, hogy máig egy gazdagréti panelházban lakott volna?" - kérdezte egyikük. Bodor Attila ugyanakkor hozzátette: részesedéstől függetlenül megbocsáthatatlannak tartja, ha Sz.-né vagy bárki más részt vett közpénzek eltüntetésében.A férfi szerint egyébként Sz.-né okos asszony, aki ráadásul - mint fogalmazott - szeret beszélni. "Már eddig is 9 oldalt nyilatkozott a rendőröknek, lehet, hogy még 99-et fog - mondta - és akkor talán megy az egész BKV-vezérkar a Bastille-ba".
Az MTV hétvégi információi szerint a rendőrség talált arra utaló nyomokat, hogy Sz.-né nem csak magának, hanem másoknak is intézhetett több tízmilliós végkielégítéseket. A Magyar Televízió Híradója szerint a rendőrök a házkutatás során sokszáz aláírt és aláíratlan hr-szerződést találtak Sz.-né lakásának páncélszekrényében, a szerződések közül több vezető beosztású dolgozóé volt.
Az értesülést Tafferner Éva, a BRFK szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta az [origo]-nak, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese pedig az MTI-nek azt mondta, nem tudtak arról, hogy Sz.-né másnak is intézett volna nagy összegű végkielégítést. Bolla Tibor vezérigazgató-helyettes arra viszont nem tudott válaszolni, hogy hogyan kerülhetett Sz.-né otthonába a több száz szerződés.
[origo] címlapon»
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Egyszer meg kell fagyni
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.