Hiteleivel bajlódhat az SZDSZ, ha kiesik a parlamentből

Vágólapra másolva!
Az országgyűlésből kieső pártok anyagi nehézségekbe ütközhetnek a Blikk szerint, mivel az állami támogatás nagy részének elvesztésével nem fogják tudni fizetni a hiteltörlesztéseiket. A kiesés által leginkább fenyegetett SZDSZ-nek több mint 300 millió forint adóssága van a lap szerint.
Vágólapra másolva!

A parlamenti pártok 2008-ban szavazták meg a kedvezményes, 7,1 százalékos kamatozású hitelt maguknak a Magyar Fejlesztési Banktól, amelyet 15 évre vehettek fel és csak ingatlanvásárlásra fordíthattak.

Az SZDSZ a közvélemény-kutatási adatok szerint aligha kerülne be az országgyűlésbe önerőből a tavaszi választásokon. A lap információi szerint legalább 300 millió forintos hitelt vett fel, amit 15 évig törleszt. A kérdésről az SZDSZ csak jövő héten kíván nyilatkozni.

Az MFB-től felvett hitelt természetesen vissza kell fizetni, ám az ingatlanon lévő jelzálog miatt a nem fizető párt elvesztheti vagyontárgyát. Ez esetben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőé lesz az ingatlan és ők is fizetik ki a hitel maradékát az állami banknak - írja a Blikk.

A szabaddemokraták könnyen a parlamenten kívül találhatják magukat, mivel támogatottságukat 1 százalék körül mérik a közvélemény-kutatók. Mint azt korábban megírtuk, az SZDSZ az Magyar Demokrata Fórummal közösen kerülhet a parlamentbe, de a fórumosok szerint pusztán egy-egy politikus kerülhet a listájukra.

Ez azt jelentené viszont, hogy a liberálisok nem indulnának külön a választáson, így állami támogatást sem kaphatnának. Ez azoknak a pártoknak jár, akik a választáson a listás szavazatok legalább 1 százalékát megszerzik.