[origo] itthon

100
90

Szabadok a nyíregyházi kábítós erőszak gyanúsítottai

MTI|2010. 01. 18., 11:27|Utolsó módosítás:2010. 01. 18., 11:30|

Nem jogerősen szabadlábra helyezte a bíróság azt a nőt és férfit, akiket egy nyíregyházi lány elkábításával és megerőszakolásával gyanúsítanak. A bíróság szerint nem elég megalapozott a gyanú.

JÁTSSZ ONLINE!

Nem jogerős végzéssel szabadlábra helyezte a 19 éves nyíregyházi lány elkábításával és megerőszakolásával vádolt gyanúsítottakat a Nyíregyházi Városi Bíróság - közölte a Szabolcs megyei bíróság.

A lánnyal a gyanúsított 20 éves nő és 29 éves férfi még kedden ismerkedett meg Nyíregyháza egyik szórakozóhelyén. Ezután a gyanú szerint a lakásukra csalták, elkábították, majd a férfi megerőszakolta a védekezésre képtelen lányt.

A bíróság azért nem helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat, mert a bíró szerint "a bűncselekmény megalapozott gyanúja a nyomozás jelenlegi stádiumában nem állapítható meg". A bíróság szerint a lány ugyan ittas volt, de kábítószert nem tudtak kimutatni a szervezetében, ami az alkoholon kívül befolyásolta volna a tudatát.

A bíró szerint azt sem lehetett megállapítani, hogy a sértett kivel közösült, a megalapozott gyanút kizárólag a lány vallomása támasztja alá.

Az ügyész fellebbezett a szabadlábra helyezés ellen, ezért az nem jogerős.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »