Kezdődik a mohácsi rajztanár pere

Vágólapra másolva!
Zárt tárgyaláson kezdődik a tanítványai megrontásával vádolt mohácsi rajtanár pere. A tanárt több rendbeli szemérem elleni erőszakkal és szerzői jogok megsértésével is vádolják.
Vágólapra másolva!

Kedden kezdi tárgyalni a Mohácsi Városi Bíróság a szemérem elleni erőszakkal vádolt helyi rajztanár ügyét. Az ügyészség tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egy rendbeli megrontással, kilenc rendbeli szerzői jogok megsértésével vádolja a pedagógust. Tekintettel arra, hogy szexuális bűncselekményről van szó, amelynek gyermekek a sértettjei, a bíró zárt tárgyalást rendelhet el.

A vád szerint az általános iskolai tanár tizenkét év alatti, felügyeletére bízott kislányokkal erőszakoskodott: az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt fajtalankodott velük, amire az adott alkalmat, hogy egyes, bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt.

A tanár tagadja a bűncselekményeket, de ha bűnössége beigazolódik, a bíróság akár tizenöt év szabadságvesztéssel is sújthatja.