[origo] itthon

100
90

Összenő az MDF és az SZDSZ Budapesten

[origo]|2010. 01. 20., 21:35|Utolsó módosítás:2010. 01. 20., 22:51|

Formálódik az egykor egymással rivalizáló MDF és SZDSZ fővárosi választási együttműködése, miután az MDF budapesti választmánya az [origo] értesülése szerint elfogadta a megállapodástervezetet, amelynek értelmében szabad demokrata politikusok indulnának a demokrata fórum színeiben. A budapesti lista élére állítólag Simonyi András egykori washingtoni nagykövet az esélyes.

Forrás: MTI

Dávid Ibolya MDF-elnök

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Rábólintott szerda esti ülésén  az MDF budapesti választmánya az SZDSZ-szel kötendő választási megállapodásra - mondta az [origo]-nak az ülés egyik névtelenséget kérő résztvevője. A megállapodás értelmében a főváros 32 egyéni választókerületéből 18-ban az SZDSZ adja a hivatalosan MDF-es színekben induló jelöltet, a maradék helyen egy független és 13 MDF-es jelölt indul.

Forrásunk szerint a fővárosi területi listán az első helyen egy kompromisszumos jelölt szerepel majd, a harmadik és a negyedik hely lesz az SZDSZ-é, a második és ötödik hely pedig az MDF-. A listán szereplő neveket a szerda esti ülésen még nem nevezték meg, de az [origo] forrása szerint valószínű, hogy az első helyen az állítólag mindkét párt számára elfogadható Simonyi András korábbi washingtoni magyar nagykövet szerepel majd

Simonyival szerdán jelent meg egy interjú a Hírszerző nevű internetes újságban, és ott kitérően válaszolt az esetleges politikai szerepvállalásával kapcsolatos kérdésekre. "Nem terveztem, hogy politikai pályára lépek, ugyanakkor figyelem azt, hogy miként alakul a középen álló erők sorsa. Nem mindegy ugyanis, hogy végül kiknek a háttértámogatását szerzik meg és, hogy kikből fog állni a lista" - mondta az egykori diplomata.

Nagyjából erről tárgyaltak az SZDSZ-szel

Az MDF választmánya által elfogadott megállapodást még jóvá kell hagynia az SZDSZ budapesti szervezetének is. A párt elnökét, Retkes Attilát nem sikerült elérni, a párt országos tanácsának elnöke, Skaliczky Andrea pedig közölte, hogy nem ismeri az MDF-es döntés részleteit. Kérdésünkre annyit elmondott, hogy a kiszivárgott információk alapján az MDF-es választmány által elfogadott megállapodástervezet közel áll ahhoz, amiről a két párt előzetesen tárgyalt. Skaliczky hozzátette, a listavezető személyéről nem jutottak megegyezésre az előkészületek során.

A megállapodás azt jelenti, hogy összefog a rendszerváltáskor még egymással szembenálló két párt, amelyek azonban ma már alig emlékeztetnek egykori önmagukra. Különösen az utóbbi években folyamatos belharcok jellemezték a két politikai erőt, és a felmérések alapján támogatottságukból is sokat veszítettek. Utóbbi különösen az SZDSZ-re igaz, amely a júniusi európai parlamenti választáson mandátumot sem tudott szerezni.

Nem mindenki örül az MDF-ben

A budapesti választmány késő estig tartó, heves vitát hozó ülése forrásunk szerint egy ideig határozatképtelen volt, a megállapodást ellenzők állítólag a távolmaradásukkal próbálták megakadályozni a két párt szövetségét. Az kiderül Dávid Ibolya MDF-elnöknek az MTI-nek adott nyilatkozatából, hogy a választmányi ülésen a 26 tagból 14-en írták alá a jelenléti ívet, és ők voltak azok, akik megszavazták a választási együttműködést a két párt között.

Az MDF vezetése múlt héten ismerte el, hogy a két párt együttműködik. A párt névtelenséget kérő politikusai az [origo]-nak azt mondták, a szabad demokraták a fővárosra koncentrálnának, hiszen itt maradt még mérhető támogatottságuk (a júniusi EP-választáson öt százalékot szereztek Budapesten), illetve szervezeti hátterük. Egy, az MDF-ből a korábbi belharcok miatt kizárt politikus azt mondta: ősszel, az önkormányzati választásokon ezek az egyéni jelöltek lennének a kerületi listavezetők, vagyis a helyi posztokat is részben SZDSZ-esek töltenék fel.

Nem biztos, hogy jó az SZDSZ-es segítség

A budapesti listáról összesen 28 mandátumot lehet megszerezni, ebből 2006-ban az MDF-nek 5,3 százalékos fővárosi eredménnyel egy, az SZDSZ-nek 12,2 százalékkal három képviselői hely jutott. Ha Budapesten egymillió ember szavaz, akkor 30-35 ezer szavazat kell egy-egy területi listás hely megszerzéséhez. Az MDF tehát két mandátumra számíthatna, ha az SZDSZ-szel együtt 7 százalék fölött teljesítene Budapesten.

A 2006-os országgyűlési választások első fordulója alapján az MDF-nek nem biztos, hogy jól jön az SZDSZ-es segítség a fővárosban. Mindössze egy fővárosi választókörzetben tudott jobb eredményt elérni az MDF-es jelölt szabad demokrata ellenfelénél: a IV.kerületben Hock Zoltán több szavazatot kapott, de őt tavaly nyáron kizárták az MDF-ből, mert nem akart részt venni az új frakció megalapításában. Viszont a jól szereplő SZDSZ-esek jelentős része nem szimpatizál a jelenlegi pártvezetéssel és Retkes Attila, a nyári elnökválasztásig a párton kívül gyakorlatilag teljesen ismeretlen pártelnökkel.

Az I. kerületben - az MSZP támogatásával - majdnem 50 százalékot szerzett például Kóka János korábbi pártelnök, jelenlegi frakcióvezető, de ő folyamatos háborúban áll Retkessel. Az V. kerületben Pető Iván korábbi SZDSZ-elnök és pártalapító tarolt, de alig szólal meg aktuálpolitikai kérdésekben. Csécsei Béla és Gegesy Ferenc mindketten jobban szerepeltek a VIII. és a IX. kerületben, mint MDF-es ellenfelük. A két polgármester azóta kilépett az SZDSZ-ből. Zuglóban Magyar Bálint korábbi oktatási miniszter múlta felül MDF-es ellenfelét, de ő kifejezetten rossz viszonyban van az SZDSZ jelenlegi vezetésével.

Jól szerepelt és még mindig SZDSZ-es Ikvai-Szabó, aki a VI. kerületben közel 3-szor annyi szavazatot szerzett, mint MDF-es ellenfele. A XIII. kerületben az SZDSZ vezetéséhez tartozó Horn Gábor jobb volt az MDF-es jelöltnél. Horn és a Retkes-féle vezetés viszonya nem egyértelmű, így akár az is elképzelhető, hogy elindítja a párt egyéniben.

Az MDF-es politikusok közül még az olyan ismert jelöltek is leszerepeltek 2006-ban, mint Csapody Miklós, aki korábban 4-szer nyert saját választókörzetében, 2006-ban azonban az SZDSZ-es Lakos Imre is megelőzte egy százalékkal. Pettkó András - aki már szintén nem tagja az MDF-nek - szintén kikapott Újpesten.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »