Vizsgálja a rendőrség az iskolai klórmérgezést

Vágólapra másolva!
Nyomoz a rendőrség a csütörtöki iskolai klórmérgezés ügyében, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást. Pénteken a kezelésre szorult összes gyermek és felnőtt elhagyhatta a kórházat.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délelőtt az óbudai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanuszodájában 55-en voltak, többségük gyermek. A mérgező gáz akkor került a levegőbe, amikor az uszodában sósavat akartak átfejteni egyik edényből a másikba, de nem vették észre, hogy abban klór volt.

A rendőrség vizsgálja az uszodában történteket. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Összesen 33-an kerültek kórházba. A mentők 24 gyermeket szállítottak a Heim Pál Gyermekkórházba. Harmat György, a kórház főigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy pénteken már mindenki hazamehetett, egyetlen gyermeket sem tartottak bent az intézményben.

Nyolc felnőttet az Erzsébet kórház toxikológiai osztályára szállítottak a mentők, illetve egyvalaki maga ment be a kórházba. Zacher Gábor főorvos azt mondta, hogy pénteken már a felnőttek is elhagyhatták a kórházat.