Egerben elfogtak egy nők kirablásával gyanúsított férfit

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Vasárnap hajnalban elfogtak az egri rendőrök egy 30 éves férfit, akit két rablással is gyanúsítanak - közölte honlapján a rendőrség. Pénteken este hat körül az egri buszpályaudvar közelében történt az első eset: egy középkorú nőre támadtak rá, elvették a táskáját, iratait és nyolcezer forint készpénzét. A nő súlyos sérüléseket szenvedett. Néhány órával később, este kilenc óra után az egri várállomás közelében egy építés alatt lévő épületbe löktek be egy másik nőt. A támadó bántalmazta, majd pénzt követelt tőle. A nő a földre esett, kiesett a zsebéből a mobiltelefonja, azt a támadó felkapta és elmenekült a helyszínről. A rendőrség vizsgálja, hogy a hajnalban elfogott férfi összefüggésbe hozható-e további, hasonló bűncselekményekkel is. A rendőrség indítványozta, hogy a férfit helyezzék előzetes letartóztatásba.