Kiraboltak egy belvárosi pénzváltót Budapesten

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy pénzváltót vasárnap délután Budapesten, a belvárosi Aranykéz utcában - közölte Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Három támadó lépett be délután negyed három körül az egyik Aranykéz utcai pénzváltóba. Feltehetően fegyverrel fenyegették meg az alkalmazottat, a bevételt követelték. Miután megkapták a pénzt, elmentek. Lövés nem dördült, senki sem sérült meg.

A rendőrök nem sokkal később megtalálták a rablók autóját az Apáczai Csere János utcában - erősítette meg a rendőrség az MTI információját. Az MTI úgy tudja, hogy a rablók az autóval akartak menekülni, de az nem indult el, így a támadók végül gyalogosan kényszerültek távozni. A Tv2 Tények című hírműsora szerint a rablók 22 ezer eurót, 20 ezer dollárt és ötmillió forintot vittek el.