Mérgező gáz szabadult el egy pesti laboratóriumban

Vágólapra másolva!
Tíz embert szállítottak kórházba megfigyelésre, miután mérgező bróm gázt lélegeztek be egy budapesti kutatólaboratóriumban - közölte a tűzoltóság. A gáz akkor szabadult ki, amikor szállítás közben összetört egy brómot tartalmazó üveg.
Vágólapra másolva!

Eltörött egy brómot tartalmazó egyliteres üveg szerdán Budapesten, a IX. kerületben, a Kvassay Jenő úton - erősítette meg az MTI információját a tűzoltóság szóvivője, Molnár Péter. A szóvivő az [origo]-nak azt mondta, a szivárgás egy kutatólaboratóriumban történt, ahonnan tíz embert vittek kórházba megfigyelésre, közülük hárman lélegezték be nagyobb mennyiségben a gázt.

Molnár szerint egyelőre a gázt belélegzők közül mindenki panaszmentes, hozzátette azonban, hogy a bróm súlyos károsodásokat okozhat, és ezek gyakran csak később, akár napok múlva jelentkeznek. Előfordulhat májkárosodás vagy tüdőödéma - mondta a szóvivő.

A tűzoltók vegyvédelmi védőruhában dolgoznak, megkezdték az épület átszellőztetését, ezt követően semlegesítik, majd elszállítják a brómot - mondta Molnár Péter. Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a brómot tartalmazó üveg pakolás közben tört össze. Az épület ötven méteres körzetét lezárták.