[origo] itthon
Olajozottan működő szövetségeket rúg fel a Fidesz és a Jobbik
Visnovitz Péter|2010. 02. 09., 8:16|Utolsó módosítás:2010. 02. 09., 9:40|A Fidesz és a Jobbik elnöke is azt állítja, hogy a két párt nem lép szövetségre a parlamentben, pedig több helyi önkormányzatban gond nélkül tudnak együtt dolgozni. A két párt helyi képviselői szerint egy önkormányzati együttműködés egész más, mint a parlamenti szövetség, sokkal több a praktikus, nem politikai probléma, könnyebb együtt dolgozni akár MSZP-s képviselőkkel is, a vitákat pedig könnyebb a háttérben rendeznil.

Vona Gábor most nem barátkozik a Fidesszel
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"A Jobbik szélsőséges és erőszakos botránypárt" - mondta a Fidesz decemberi választmányi ülésén Orbán Viktor pártelnök, de pénteki országértékelő beszédében is utalt arra a párt megnevezése nélkül, hogy a Jobbik politikáját elfogadhatatlannak tartja, a pártra leadott szavazatokat pedig elvesztegetett voksnak érzi. "A Fidesznek sok tisztességes politikusa van, de a vezetői nem azt akarják, mint mi, ezért nem bízom bennük" - közölte egy januári lakossági fórumon Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A két pártvezető kijelentései alapján nehéz elképzelni, hogy a két párt együttműködik, de néhány önkormányzatban egymást segítik képviselőik.
"A Gábor egy lelkes, fiatal, rendes gyerek: együtt dolgozunk vele, és semmi különösebb problémánk nincs" - jellemezte az [origo]-nak a Jobbik helyi képviselőjét Szabolcs Attila, Budafok fideszes polgármestere. Staudt Gábor, a Jobbik jogi kabinetjének vezetője tavasszal épp a helyi fideszes alpolgármester egyik kihívója lesz egyéni jelöltként. "Jelenleg jól tudunk együttműködni, nincs konfliktusunk, és bízom benn, hogy a kampány sem lesz egy nagy csapás" - mondta polgármester.
A két párt együttműködése Szabolcs és Staudt szerint azt jelenti, hogy a 12 fideszes, a jobbikos és a két párton kívüli képviselő általában együtt szavaz. Erre utalnak az [origo] által megtekintett 2009-es képviselőtestületi jegyzőkönyvek is. Budafokon 10 MSZP-s képviselő jelenti a fideszes városvezetés ellenzékét. A jegyzőkönyvek szerint a szavazati arány a megosztó kérdésekben úgy alakul, hogy 15 támogató szavazatra jut a jelenlévő szocialisták számának megfelelő ellenszavazat vagy tartózkodás.
"Teljes jobboldali összefogással"
Staudt az [origo]-nak azt mondta, hogy a ciklus elején a frakciótagságot is felajánlották neki, de azt nem fogadta el: viszont állította, hogy a helyi Fidesz minden fontos döntésben kikéri a véleményét, és az esetek többségében még a testületi ülések előtt "sikerül a vitás kérdéseket lerendezni a színfalak mögött."
Például "teljes jobboldali összefogással sikerült" elérni, hogy a Trianon-megemlékezés bekerüljön a hivatalos önkormányzati ünnepélyek köré - mondta a képviselő az általa kezdeményezett döntésekről. A kerületben állított országzászlókat is a közös eredményekhez sorolta, de szerinte az együttműködésnek köszönhetően sikerült átláthatóbbá tenni a sportpályázati rendszert is. Szabolcs Attila polgármester nem érzi jelentősnek a Jobbik szerepét ezekben az eredményekben: az [origo]-nak azt mondta, hogy Trianon-megemlékezések korábban is voltak, és a zászlóállítások is civil kezdeményezésre kezdődtek.
Megőrzött függetlenség
Székesfehérváron 2006-ban választási szövetségben indult a két párt, közös jelöltjeik között került be a közgyűlésbe a Jobbik helyi elnöke, Gál Péter. Ő 2009-ig közös frakcióban politizált a Fidesszel, a városi polgári frakció novemberben épp azért bomlott fel közös megegyezéssel, mert a közelgő választásokon a képviselőknek egymással kell megvívniuk. Gál korábbi frakciótársával, a fideszes Vargha Tamással szemben indul tavasszal. "Jelen pillanatban a Jobbik országosan mindenhol politikai ellenfelünk" - mondta az [origo]-nak Vargha.
Gál Péter budafoki párttársához hasonlóan sportbizottsági elnökként kezdte, de a közös frakcióban a Fidesz segítségével egy idő után a vagyongazdálkodási bizottság élére kerülhetett. Az [origo]-nak azt mondta, hogy a Fidesszel közösen sikerült átvilágítania a székesfehérvári vagyonkezelőt, és a szocialista tervekkel szembeszegülve a város tulajdonában tudta tartani a távhőszolgáltatót a polgári frakcióval. Közbiztonsági kérdésekben is a Fidesz segítségével lépett: azt állította, hogy az ő javaslatára kötelezte a jobboldal a városi rendőrkapitányt negyedévenkénti beszámolóra.
A közgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vitás kérdésekben gyakran a Fidesz-frakcióval szavazott, decemberben például együtt utasították el a város 2010-es szocialista költségvetési koncepcióját vagy a víz-és csatornadíjak megváltoztatását. Gál ugyanakkor azt mondta, a közös frakcióban is meg tudta őrízni "szakmai és politikai függetlenségét". Erre utal, hogy több fontos kérdésben is magára hagyta a Fideszt, az elmúlt hónapokban nem állt melléjük például a panelprogram hiteleiről, társasházak támogatásáról szóló szavazásokon.
Gál választási vetélytársa, a fideszes Vargha Tamás szerint a jobbikos képviselővel kiegészült Fidesz-frakció különösen 2009 márciusa, a polgármestert támogató szocialista többség összeomlása után működött együtt nagyon jól, de szerinte a munkájukat nem érdemes "felszalámizni" az alapján, hogy mi kinek az érdeme. "Ez közös munka volt" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy "kifejezetten jobbikos" célkitűzésekre, a Jobbik kampánya során előkerülő célokra nem emlékszik az elmúlt évekből.
A parlament más lesz
A Jobbik 173 egyéni képviselőjelöltje közül jó néhány dolgozott az elmúlt években képviselőként valamelyik önkormányzatnál, de közülük csak néhány került olyan nagy önkormányzatokba, ahol pártpolitikai szinten is elkülönülnek a frakciók. Sokan olyan kistelepülések képviselőtestületében szereztek mandátumot függetlenként, ahol szinte minden képviselő független, így a pártérdek kevéssé érvényesül: de a jegyzőkönyvek szerint még a nagyobb városok képviselőtestületeinek döntéseinél is kevésbé számít a képviselő pártja, mint a parlamentben, mert sok döntést teljes egyetértésben hoznak meg, vagy frakción belül is vannak kiszavazások.
Az [origo] által megkeresett jobbikosok Cegléden és Óbudán is arról beszéltek, hogy helyi szinten az elmúlt években korrekt, jó szakmai szövetségeket tudtak kialakítani a pártok között: "Nekem tulajdonképpen egy haragosom sincs az önkormányzatban, minden képviselővel szót értek, akár fideszes, akár MSZP-s" - mondta Fejes István, aki az óbudai önkormányzat jobbikos képviselője. Szerinte az önkormányzatban akárhonnan jön jó ötlet, azt támogatják, megbeszélik, és a kerület érdeke szerint döntenek, nem pártérdekek alapján. "Igaz, amikor egyszer én utcaneveket akartam megváltoztatni, akkor majdnem belém lőttek" - viccelődött.
A Jobbikkal együtt dolgozó fideszes önkormányzati képviselők szerint a helyi együttműködés épp ezért nem jelent parlamenti szövetséget, hiszen a két terep egész más. "Az önkormányzatokban nem ritka a hosszú távú együttműködés, a parlamentben azonban élesebb különbségek vannak" - mondta Vargha Tamás. Szerinte ugyan az Országgyűlésben is vannak olyan "közös ügyek", amelyekben több frakció közös kiállására van szükség, de ez sokkal kevesebb, mint helyi szinten, "egy önkormányzatban több nem-politikai ügy van". Szerinte a Jobbik egyébként is kijelentette, hogy nem hajlandó együttműködni a Fidesszel, ők pedig arra készülnek, hogy egyedül is meglesz a többségük.
Van olyan jobbikos, aki összedolgozna
"Az országos politika és várospolitika mindig különbözik, és kell is a különbség" - mondta a jobbikos Gál Péter is. "Ott országos irányelvek dőlnek el, itt az emberek napi életét befolyásoló önkormányzati döntések vannak, amik sokszor függetlenek az ember pártállásától". Gál azt állította, meg tudná tartani szakmai szinten a korrekt együttműködést a Fidesszel, ha bejutna a parlamentbe. Igaz, nem erre készül, inkább a városban folytatná képviselőként, hiszen egyéni jelöltként - mint fogalmazott - "vannak nála esélyesebbek is".
A parlamenti együttműködés lehetőségét emlegette Staudt Gábor és a Jobbik Pest megyei elnöke, a Cegléden politizáló Korondi Mihály is: ők a Fidesszel ellentétben a törvényhozásban is igyekeznének megtartani az önkormányzatban megszokott módszert. Mindketten azt mondták, hogy az együttműködés nem rajtuk múlik, ők ugyanis mindent konstruktívan támogatni fognak, ami egyezik a programjukkal, és ami szerintük a "a nemzet érdekét szolgálja".
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.