Kikapcsolták az áramot a debreceni Aranybika szállodában

Vágólapra másolva!
Kikapcsolta az áramot a szolgáltató a debreceni Aranybika szálodában, mert az üzemeltető 30 milliós tartozást halmozott föl. A vendégeket egy másik hotelbe költöztették.
Vágólapra másolva!

Mintegy 30 millió forint áramdíj-hátralékot halmozott fel a debreceni Aranybika szálloda az utóbbi időszakban, az E.ON-nal folytatott tárgyalások pedig nem vezettek eredményre, ezért a szolgáltató csütörtökre virradóra kikapcsolta az áramot - írta a Hajdú-bihari Napló.

A lap szerint a kikapcsolástól már jó ideje tartani lehetett, de a hír mégis mellbevágó, hiszen a patinás szálloda a Debrecen egyik jelképeként ismert. Egy debreceni férfi, aki irodát bérel az épületben, az [origo]-nak azt mondta, a hotelben csak kevés vendég volt, őket átköltöztették a cég egy másik szállodájába.

Hupuczi László, a szállodát üzemeltető Cívis Hotels Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytat az áramszolgáltatóval, és reményei szerint még csütörtökön rendezhetik az általuk vitatott nagyságrendű számlát - közölte a Hajdú-Bihari Napló. Az épület egyik bérlője szerint az E.ON azt ajánlotta, ha csütörtök délután 2-ig befizetik a tartozás felét, visszakapcsolják az áramot.