Pszichiátriára került az alsógatyában a jeges vízbe gázoló norvég

Vágólapra másolva!
A szegedi pszichiátriai klinikára került az a 25 éves norvég férfi, akit csütörtökön reggel a szerb határ közelében találtak meg a határőrök, amint alsónadrágban a jeges vízben botorkált. A Máltai Szeretetszolgálattól kapott ruhát, estére hajléktalanok közé vitték egy éjjeli menedékhelyre, onnan pedig a pszichiátriára.
Vágólapra másolva!

Nem indult eljárás ellene, mert Magyarországon legálisan tartózkodik - mondta az [origo] érdeklődésére a Csongrád megyei rendőrség szóvivője, Tuczakov Szilvána, ennél többet azonban nem tudott a csütörtökön a szerb határ közelében talált norvég férfiról. A férfira Mórahalom közelében találtak rá a határőrök, amint a jeges vízben botorkált alsónadrágban. Azt mondta, a szerb határról visszafordították, és útközben elszórta a ruháit és az iratait, de nem tudta elmagyarázni, hogy miért. A járőrök megtalálták a holmijának egy részét.

A rendőrök ezután takaróba bugyolálták, és kocsiba ültették a férfit, az orvosi vizsgálat szerint nem lett komolyabb baja, nem hűlt ki. A Máltai Szeretetszolgálat régiós egészségügyi centrumának vezetője, Czibulya-Oláh Tímea szerint a rendőrök csütörtökön tőlük kértek ruhát a férfinak. "Adtunk egy zsák ruhát, de nem hozzánk került" - mondta.

A férfit ezután a szegedi Moszkvai körúti éjjeli menedékhelyre vitték, az éjszakát azonban nem töltötte ott Zsiga István, a menedékhely vezetője szerint. Estére ugyanis a szegedi pszichiátriára került, mert zavartan viselkedett, a melegedő hajléktalanokban a testvérét keresgélte - mondta Zsiga. "1984-es születésű, kellemes megjelenésű fiatal fiú, igaz, hogy csapzott volt. Bekattant egyetemistának tűnt, jobb sorsra érdemesnek. Kiderült róla, hogy négy nyelven beszél perfektül" - tette hozzá.

A Szegedi Egyetem pszichiátriai klinikáján az [origo] érdeklődésére megerősítették, hogy jelenleg is gondozzák a férfit, az állapotáról azonban nem adtak tájékoztatást, mondván, az intézményvezető engedélye nélkül nem nyilatkozhatnak. A rendőrség még csütörtökön azt közölte, felvették a kapcsolatot a norvég nagykövetséggel.