Házi őrizetbe helyezné Antal Attilát az ügyészség

Vágólapra másolva!
Az ügyészség kezdeményezte Antal Attilának, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését pénteken. Antalt kedden vették őrizetbe, a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy előnytelen szerződéseket kötött és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetését engedélyezte.
Vágólapra másolva!

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója házi őrizetbe helyezésbe helyezését kezdeményezi a Fővárosi Főügyészség a Budai Központi Kerületi Bíróságon - közölte pénteken az ügyészség. Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője az MTI-nek ezt annyival egészítette ki, hogy Antal részletes gyanúsítotti vallomást tett, és együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal.

Antal Attilát a közlekedési cég korábbi humánpolitikai igazgatója, Sz-né Sz. Eleonóraés társai ellen folytatott eljárásban gyanúsították meg különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt.

Az egykori BKV-vezér házi őrizetéről döntő tárgyalás pénteken reggel kilenc órakor kezdődött el a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében - közölte a Független Hírügynökség.

Antal Attilát kedden vette őrizetbe a rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság az előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészségnél.

A rendőrség szerint az egykori BKV-vezér 2007. január 1-je és 2008. április 17. között - a társaság veszteséges működése ellenére - súlyosan megszegte a vagyonkezelési kötelezettségét. A nyomozók szerint ugyanis Antal a vállalat nevében "szükségtelen és indokolatlan szolgáltatásokra" kötött vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött. Azzal is gyanúsítják, hogy indokolatlanul magas végkielégítések kifizetését engedélyezte.

Az egykori vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt. Antal Attila jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója. (Antal meggyanúsításáról és őrizetbe vételéről itt olvashat.)