[origo] itthon

100
90

Bosszú állhatott a halálos hangácsi tömegverekedés mögött

[origo]|Független Hírügynökség|2010. 01. 30., 11:36|Utolsó módosítás:2010. 01. 30., 20:29|

Tömegverekedés tört ki péntek éjjel a Borsod megyei Hangácson, amely két ember halálát okozta. A településen egy borospincéből hazafelé tartó társaság verekedett össze egy másik csoporttal, a helyiek szerint fiatalok akartak bosszút állni néhány emberen, akik a falut "terrorizálták". Hat embert vett őrizetbe a rendőrség.

JÁTSSZ ONLINE!

Két ember meghalt és többen megsérültek egy tömegverekedésben péntek éjszaka a Borsod megyei Hangácson. A rendőrség előállította a verekedőket, akik este szóváltást követően botokkal, karókkal estek egymásnak. Egy 40 és egy 31 éves férfi belehalt sérüléseibe, és többeket kórházba kellett szállítani - közölte a rendőrség.

A kihallgatásuk után öt embert több emberen elkövetett emberöléssel, egyet pedig felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítottak meg - mondta az [origo]-nak Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség sajtóügyeletese. A verekedés kirobbantó okát, az apró részleteket hamarosan tisztázza a rendőrség - tette hozzá.

Egyedné az eset körülményeiről később az [origo]-nak annyit mondott, hogy a rendőrség információi szerint két társaság szólalkozott össze az éjszaka, és ez fajult verekedéssé. Az egyik társaság a verekedést megelőzően egy borospincében szórakozott, majd onnan hazafelé tartva az utcán került összetűzésbe a másik csoporttal.

"Több éves provokálás"

Az egyik áldozat felesége a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy két fiatal fiú hívta ki éjszaka a férjét a házból, majd a férfit az utca végébe kergették. Ott állítólag tucatnyian rátámadtak: a helyiek szerint a másik áldozatot, a férfi sógorát is a házából hívták ki éjszaka, és verték meg a fiatalok.

A két férfi a helyszínen meghalt, a verekedésben többen megsérültek, összesen öt férfit és két nőt láttak el Miskolcon a megyei kórházban. Mikler László, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház ügyeletes orvosa a Független Hírügynökségnek azt mondta: a sérültek többnyire zúzott fejsebekkel érkeztek, amelyeket össze kellett varrni, emellett kézzúzódásokkal illetve arcsebekkel kezelték őket. A sérülések nem súlyosak, mindenki elhagyhatta a kórházat.

Hangácson délelőtt több kisebbségi szervezet - egyebek mellett az edelényi, a szendrői, illetve a szendrőládi kisebbségi önkormányzat képviselője is megjelent, hogy tájékozódjanak, és segítsenek az áldozatok családjainak. Káló Károly, a Bhim Rhao Egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: annyit tudtak meg, hogy a résztvevők között négy hónappal ezelőtt volt összetűzés, de az már rendeződött. Úgy tudják, a helyi fiatalok éjszaka együtt ittak, és "úgy gondolták, hogy most revansot vesznek a családon".

Egy az [origo]-nak nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő helyi lakos azt mondta, hogy a verekedésnek voltak előzményei, a férfi szerint csak az igazság 10 százaléka az, amit a Független Hírügynökség megtudott. "Több éves provokálás volt itt, próbálták terrorban tartani a falut" - mondta a verekedés áldozatairól a férfi.

Hogy pontosan milyen provokációkra gondol, azt nem akarta részletezni. Annyit azonban hozzátett, hogy "itt semmiféle faji szembenállás nem volt", vagyis a konfliktusnak nem volt etnikai oldala. Az [origo]-nak ezt Egyedné Novodonszki Éva is megerősítette: a rendőrségben fel sem merült, hogy bármiféle etnikai szál lenne a történetben - mondta.

Bár a Független Hírügynökség szerint napközben Hangácson sok rendőrt lehetett látni, a rendőrség szerint szombaton nincs megerősített rendőri jelenlét a faluban. Egyedné szerint a rendőrség nem tartotta szükségesnek, hogy a faluba több rendőrt küldjön.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »