Vasárnap sem indulnak el az elővárosi vonatok a hó miatt

Vágólapra másolva!
A lehullott nagy mennyiségű hó miatt vasárnap reggel sem indítja el Budapestről az elővárosi vonatokat a MÁV. Helyettük a zónázó vonatok fognak megállni minden állomáson, ezek en a vonalakon ezért továbbra is 15-20 perces késések lesznek.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel sem fognak elindulni az elővárosi vonatok a havazás miatt - jelentette be szombat éjjel a MÁV. A Székesfehérvár, Szob és Szolnok felé közlekedő személyvonatok helyett a zónázó vonatok fognak megállni minden állomáson.

A MÁV közleménye szerint vasárnap is egész nap számítani kell majd 15-20 perces késésekre a zónázó vonatoknál. Amennyiben az időjárás úgy alakul, elképzelhető, hogy a nap folyamán mégis újraforgalomba állítják az elővárosi vonatokat, de előreláthatóan egész vasárnap a korlátozások érvényben lesznek.

A vasúthálózat más körzetében ugyanakkor nincsenek korlátozások, minden személy, gyors és InterCity vonat a vasárnapi napra vonatkozó menetrend szerint fog közlekedni. Ez azt is jelenti, hogy vasárnaptól ismét meg kell váltani a helyjegyeket és a pótjegyeket az InterCity vonatokra. Ezeket a jegyeket szombat éjfélig nem kellett megváltani, a szombatra megváltott jegyeket pedig visszatérítették.