[origo] itthon

100
90
Címkék:kékfény,BKV

Elváltoztatott külsővel bujkált a BKV igazgatója

[origo]|2010. 02. 05., 6:38|Utolsó módosítás:2010. 02. 05., 6:54|

Teljesen megváltoztatta a külsejét F. Zsolt, a BKV korábbi informatikai igazgatója, akit két hónapos bujkálása után szerdán fogtak el a rendőrök Szegeden - írja a Blikk. A férfit egy vesztegetési ügy miatt keresték.

JÁTSSZ ONLINE!

Szakállt növesztett, feketére festette a haját, és kigyúrta magát a BKV korábbi informatikai igazgatója, F. Zsolt, akit szerda este fogtak el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói Szegeden - írja a Blikk pénteki száma. A férfit tavaly december 4-e óta körözték, a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett" vesztegetés bűntettével.

A férfi azután került gyanúba, hogy a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök feltételezése szerint egy 28 millió forintos informatikai szerződésben osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át az aznap tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György, akit előzetes letartóztatásba helyeztek R.-V. Krisztinával, a Budapesti Airport jogi vezetőjével együtt. A rendőrök ezután kezdték keresni F. Zsoltot, aki nem jelent meg az idézésékre. Azt állította, hogy Ausztriában síelt, és közben megbetegedett.

Korábban felvetődött, hogy F. Zsolt talán külföldön bujkál, de szerdán kiderült, hogy mindvégig Szegeden tartózkodott, ott bérelt lakást - olvasható a Blikkben. A napilap szerint éppen a belvárosi konditeremből lépett ki, amikor a földre teperték a kommandósok. A férfi elfogásakor tagadta, hogy F. Zsolt lenne a neve. Horváth Fanni, az RRI szóvivője csak annyit közölt, hogy F. Zsolt épp beszállt volna egy német rendszámú terepjáróba, amikor rajta ütöttek. A szóvivő azt nem árulta el, hogy kié volt az autó és hamis papírokkal bujkált-e a F. A Blikk úgy tudja, hogy F-re a családja nyomán akadtak rá a nyomozók.

A BKV-ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »