[origo] itthon

100
90

Nem jutnak dűlőre a tűzijáték-perben

Független Hírügynökség|2010. 02. 08., 15:12|Utolsó módosítás:2010. 02. 08., 15:29|

Továbbra sincs ítélet a 2006. augusztus 20-i, a tűzijáték estéjén kitört vihar miatt indított perben. A károsultak - köztük három halálos áldozat családja - három éve indítottak pert, de még elsőfokon sem tudott dönteni a bíróság a felelősökről. A bíróság hétfőn tanúkat hallgatott meg az ügyben.

Fotó: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

Hétfőn sem született meg a Fővárosi Bíróságon a tűzijáték-perben az az úgynevezett közbenső és részítélet sem, amelyet már 2009 októberében is szorgalmaztak a károsultak jogi képviselői. A 2006. augusztus 20-i, 5 halálos áldozatot követelő vihar károsultjai 2007 év eleje óta pereskednek, de az ügy még mindig első fokon tart.

Hirtelen csapott le a vihar 2006. augusztus 20-án este a fővárosra, és a rakpartokról körülbelül másfél millió ember menekült a sötétben és a szakadó esőben. Közülük körülbelül ötszázan megsebesültek, öten pedig életüket vesztették. Ketten vízbe fulladtak azok közül, akik a Dunán voltak akkor, amikor kitört a vihar, a rakparton két embert akkor ért halálos sérülés, amikor a nagy szélben kidőlt fa rájuk borította az emelvényt. Az ötödik áldozat, egy idős nő szívrohamot kapott menekülés közben.

30 sérült és 3 halálos áldozat családja még 2007 februárjában fordult bírósághoz kártérítésért. Először beperelték a tűzijátékot szervezőket, a Kataszrófavédelmi Főigazgatóságot, a Miniszterelnöki Hivatalt és a rendőrséget, később pedig az Országos Meteorológiai Szolgálatot is.

A legutóbbi, 2009. október 30-i tárgyaláson a károsultak már szerették volna azt elérni, hogy legalább annak a négy felperesnek az ügyében döntsön a bíróság, akikkel kapcsolatban szerintük már minden részlet tisztázódott. Ez a kártérítés jogosságát esetleg kimondó úgynevezett közbenső és részítélet azonban nem született meg még hétfőn sem. A bíróság újabb tanút, Fejes Edina meteorológust hallgatott meg. A meteorológus, aki 2006. augusztus 20-án reggel 8-tól este 8-ig volt szolgálatban, elmondta, már az előző napon jelezték, hogy az ünnepen vihar várható. A hétfői tárgyaláson elhangzott az is, hogy 2006. augusztus 20-án Budapesten csaknem ezer esetben vonult ki a fővárosban a tűzoltóság, többszáz alkalommal fakidőlés miatt.

A tűzijáték-per újabb tanúk meghallgatásával március 29-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »