[origo] itthon

100
90

Újabb 30 feljelentésre készül a szerződéseiben kutakodó BKV

MTI|[origo]|2010. 02. 08., 17:43|Utolsó módosítás:2010. 02. 08., 17:45|

A csalásgyanús szerződések egyhatodának átvizsgálása után már 27 feljelentést tett a BKV, további 30 cég esetében pedig még a héten a rendőrséghez fordulnak - közölte a BKV vezérigazgatója hétfőn. Kocsis István nyár közepéig kitolta a belső vizsgálat befejezésének határidejét, hogy mind az 1500 gyanús szerződést ellenőrizni tudják.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Kocsis tovább kutat

JÁTSSZ ONLINE!

Eddig 27 feljelentést tett a BKV a cég által kötött gyanús szerződések miatt - közölte Kocsis István, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. Kocsis szerint a héten újabb 30 cég esetében fordul a rendőrséghez a BKV.

A vezérigazgató a Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármesterrel és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: összesen ezerötszáz BKV-s szerződést vizsgálnak át az ellenőrzés során. Eddig csupán 250 szerződéssel végeztek, vagyis a szerződések hatodának átvizsgálásából került ki a várhatóan 57 feljelentés.

Kocsis István elmondta azt is, hogy a szerződésekkel kapcsolatos belső ellenőrzést június végéig meghosszabbították. Eredetileg március 31-ig tartott volna a szerződések átvizsgálása.

A sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester korábban saját politikai felelősségét is elismerte a BKV-nál kialakult helyzet miatt, és arról beszélt, hogy a főváros vezetése rossz döntéseket hozott (Erről itt olvashat részletesen). Kocsis István ezzel kapcsolatban kijelentette: őt sem Mesterházy Ernő, Demszky főtanácsadója, sem Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes nem utasította semmire, és azt nem is hagyta volna. "Hagyó Miklóssal a szakmai meggyőződésünk merőben eltért egymástól" - mondta a vezérigazgató.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »