Drága autója miatt rúgták ki egy regionális fejlesztési ügynökség vezetőjét

Vágólapra másolva!
Traffipax-blokkolóval felszerelt autók és utólag kötött ügyvezetői szerződések miatt rendkívüli felmondással menesztették pénteken a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetőjét. Matisz János helyére már csak a választások után kerülhet új elnök, addig megbízott szakember irányítja a pénzosztó ügynökséget.
Vágólapra másolva!

Egy visszásságokat feltáró belső vizsgálat miatt rendkívüli felmondással visszahívta tisztségéből a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjét a regionális fejlesztési tanács - jelentette be Pál Béla (MSZP), a testület elnöke pénteken. A tisztséget tavaly június elsejétől betöltő Matisz János visszahívása után az új ügyvezető megválasztására pályázatot csak az országgyűlési választások után írnak ki, addig az ügynökséget megbízással irányítja majd egy szakember.

A decemberben lefolytatott vizsgálat egyebek között megállapította, hogy az ügynökségnek tavaly júniusban vásárolt három személygépkocsi, valamint az azokba indokolatlanul beépített elektronikai eszközök ára és szerelési költsége együttesen magasabb volt a közbeszerzési értékhatárnál. A menedzsment által használt autókba traffipax-blokkoló berendezést, s kiegészítő elektronikát szereltek be, az egyikre tetőcsomagtartót is vettek - számolt be a vizsgálat részleteiről László Csaba, a felügyelőbizottság elnöke.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy visszamenőleges hatállyal kötötték meg az ügyvezető-helyettesek munkaszerződéseit, és az ezekben foglaltak jelentős terhet róttak az ügynökségre. "Hektikus képet" mutatott a reprezentációs költségek felhasználása is, valamint a külső szakértői szerződések ár-érték aránya sem volt megfelelő - mondta László.

Debreczeny János (Fidesz), a testület tagja, Veszprém polgármestere hangsúlyozta: nem "boszorkányüldözésről" van szó. A fejlesztési ügynökség közhasznú szervezet, a köz hasznára kell dolgoznia, de azok a visszaélések, amelyek lehetővé tették, hogy "elképesztő mennyiségű" pénz kerüljön ki különböző címeken az ügynökség működési költségeiből, nem a köz hasznát, hanem annak kárát szolgálták - fogalmazott.

A visszásságokat feltáró belső vizsgálat a regionális ügynökség működésére, a hazai forrásokkal, működési költségekkel való gazdálkodására terjedt ki, s nem érintette az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket, amelyek a felügyelőbizottság szerint rendben vannak.