Magyar Nemzet: Újabb tíz BKV-szerződés ügyében tesz feljelentést Kocsis

Vágólapra másolva!
BKV-ünnepségekre kötött szerződések miatt tesz feljelentést a budapesti rendőrségen Kocsis István BKV-vezér pénteken - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az UV-villamosok búcsúztatására vagy épp a 120 éves HÉV megünneplésére kötött vállalkozói szerződéseket is gyanúsnak találta a BKV mostani vezetése. Jövő héten újabb feljelentéshullám várható.
Vágólapra másolva!

Tíz korábban kötött vállalkozói szerződés ügyében tesz pénteken feljelentést Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - írja a Magyar Nemzet pénteki száma. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói különböző BKV-s rendezvényekhez kapcsolódó szerződéseket is vizsgálhatnak - írja a lap. Ilyen lehet az UV-típusú villamosok búcsúünnepsége vagy épp a 120 éves HÉV-nek rendezett ünnepély.

A Magyar Nemzet szerint az újabb feljelentéshullámban érintett cégek a február 5. óta házi őrizetben lévő Regőczi Miklóshoz kötődnek, mivel az ő területe volt korábban a cégnél a kommunikáció és marketing.

Kocsis István a jövő héten újabb feljelentésekre készül a napilap szerint. Kommunikációs és értékesítési szerződések ügyében fordulhat majd a rendőrséghez a vezérigazgató - teszi hozzá a Magyar Nemzet.

A BKV eddig 28 esetben fordult a rendőrséghez tanácsadói és vállalkozói szerződések miatt, így a péntekiekkel együtt már 38-ra nőhet a rendőrségre került ügyek száma - emlékeztet a Magyar Nemzet. A cég Belső Kontroll Igazgatósága eddig 1500 vizsgálatot végzett, 250 tanácsadói szerződést világított át.

Legutóbb szerdán tett feljelentést a BKV: a HÉV utastájékoztató rendszere miatt fordultak a rendőrséghez. A Magyar Nemzet szerint ebben az ügyben egy eredetileg 99 millió forintos szerződésről van szó, amit a CC Soft Kft.-vel kötött a BKV. Ráadásul a CC Softnak kedvezően, utólag módosították a felek a szerződési feltételeket, így végül 150 millió forintra rúgott az - egyébként rosszul vizsgázott - rendszer.

A BKV-nál kipattant csalásgyanús ügyek miatt a múlt héten lemondott több politikai tisztségéről Hagyó Miklós, korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes, aki a BKV-t is felügyelte. Demszky Gábor hétfőn sajtótájékoztatón ismerte be, hogy az ő felelőssége is felmerül a BKV-nál kialakult helyzet miatt (erről bővebben itt olvashat).

A nem tiszta szerződések miatt a társaság több vezető munkatársát is meggyanúsították egyebek között hűtlen kezeléssel. Előzetes letartóztatásba került Z. Tibor, a BKV korábbi kommunikációs főosztályvezetője, illetve Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadó. Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét házi őrizetbe helyezték.