Az ország közepére ért a hókáosz

Vágólapra másolva!
Az ország középső részén is fennakadásokat okoz már az időjárás: hóátfúvás emel akadályokat és tesz járhatatlanná utakat. A vonatközlekedés akadozik, sok a kisebb baleset, egy veszélyes anyagot szállító kamion átszakította a szalagkorlátot az M7-esen. Egyes településeket órákra elvág a külvilágtól a hó.
Vágólapra másolva!

A Dél-Dunántúlon narancssárgára mérsékelte a riasztási fokozatot szombat este az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a Dunántúl északi részén azonban még mindig a legmagasabb, vörös fokozat van érvényben.

Szombaton 18 óráig már 175 esetben riasztották országszerte a tűzoltókat, nagyrészt továbbra is elakadt, árokba csúszott járművek mentése miatt. Továbbra is Vas, Győr, Fejér és Somogy megyében okozza a legnagyobb gondot a hóátfúvás és az utak jegesedése, de már az ország középső területein, Tolnában és Bács-Kiskun megyében is vannak fennakadások, például nehezen járhatóak az utak Jánoshalma és Kiskőrös környékén.

Síntörés miatt Piliscsaba és Leányvár között szünetelt a vonatforgalom - tájékoztatott Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese. A sínszakasz délután 3 órakor tört el a Budapest-Esztergom vasútvonalon. Amíg a helyreállítás tartott, az utasok a menetrend szerinti volánbuszokkal közlekedtek.

Vasúti akadályok

Mintegy 80-100 perces késéssel közlekednek az Ausztria felől érkező nemzetközi vonatok a Hegyeshalom-Budapest vonalon. A késéseket az okozza, hogy az osztrák oldalon keletkezett hóakadályok tönkreteszik az Ausztriából érkező szerelvények mozdonyára szerelt hókotrókat, emiatt a vonatok elé Hegyeshalomnál magyar mozdonyt kell csatolni.

A folyamatos hófúvás miatt továbbra is késésekre kell számítani a Tapolca-Székesfehérvár vasútvonalon. Minimálisan 60 perces késések várhatóak egészen az esti órákig. A Mávinform közleménye szerint Tárnok és Martonvásár között 60 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni a hóátfúvások miatt. Budapest elővárosában nem okoz fennakadásokat a téli időjárás. Az elővárosi vonatoknál esetenként néhány perces késések lehetnek, de a Dél-Dunántúlról, Nyugat-Magyarországról érkező távolsági vonatok esetében átlag 5-10 perces késések is előfordulhatnak.

Hiába próbálták kiszabadítani a hó fogságából a hajnalban Polgárdi és Csajág között elakadt vonatot, ezért a MÁV azt kéri, aki teheti, halassza el utazását Tapolca és Székesfehérvár között (erről bővebben itt olvashat).

Veszélyes anyaggal csúszott meg

Egy veszélyes anyagot szállító kamion megcsúszott és átszakította a szalagkorlátot, az M7-es autópálya szabadbattyáni szakaszán, a sofőr súlyosan megsérült. A műszaki mentés idejére lezárták az autópálya Siófok felé vezető sávját. Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a tartálykocsi tartalmát át kellett fejteni egy másik tartályba. Azóta az útszakaszt felszabadították, így ismét lehet közlekedni az autópályán.

Forrás: MTI
A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Egy könnyű és egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely ugyancsak az M7-esen, a Balaton felé vezető sávban történt a Váli-völgyben, ahol egy személyautó rohant bele hátulról egy másik kocsiba.

Kiszabadult falvak

A hóátfúvások miatt öt település megközelíthetetlen Fejér megyében, Magyaralmás, Besnyő, Beloiannisz, Vértesboglár és Bodmér van elzárva a külvilágtól. Besnyőt és Beloianniszt végül kiszabadították a hó fogságából valamivel 19 óra után.

Több kisebb út járhatatlan, így Székesfehérvár-Zámoly, a Nádasdladány-Sárkeszi, a Pusztaszabolcs-Iváncsa, a Pusztaszabolcs-Velence, a Székesfehérvár-Sukoró, a Székesfehérvár-Inota, a Polgárdi-Jenő, a Csákvár-Felcsút, az Etyek-Alcsútdoboz, a Mezőfalva-Sárbogárd, a Káloz-Szabadbattyán, a Kincsesbánya-Iszkaszentgyörgy és a Fehérvárcsurgó-Magyaralmás közötti útszakasz, valamint a székesfehérvári 8-as elkerülő út.

Egy időre ingyenes volt az M7-es autópálya Budapest-Siófok közötti szakasza, de amikor járhatóvá vált a vele párhuzamos 7-es főút és a környező többi út, akkor ezt visszavonták.

Útzár, hótorlasz

A Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút Nagycenk és Pereszteg közötti szakaszán egy kamion keresztbefordult szombat kora délután, egy másik teherautó pedig Fertőszentmiklós térségében árokba csúszott, emiatt mindkét szakaszon félpályára szűkült a forgalom, a járművek lépésben tudnak csak haladni.

A 86-os főúton Belednél feloldották a több órán át tartó útzárat, miután a három összecsúszott kamion műszaki mentése befejeződött. A kocsisor lépésben indult el Vas megye felé - mondta Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az alezredes hozzátette: Csornánál továbbra is érvényben van az útzár, a rendőrök senkit nem engednek a 86-os útra, és a járműveket a 84-es út felé terelik.

A viharos szél miatt egyre nagyobb hóátfúvások lehetetlenné teszik a közlekedést a megye mellékútjain, egyebek között Peresztegnél, Mecsér és Lébény között, valamint Sopronkőhidától az osztrák határ felé. Le van zárva az út Halászi és Dunasziget között, Mosonszentmiklós és Öttevény között, Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között. A közútkezelő zrt. tájékoztatása szerint elzárt település nincsen Győr megyében, minden falut legalább kerülő úton el lehet érni.

Újabb elzárt települések

Időközben több alsóbbrendű út is járhatatlanná vált Győr- Moson- Sopron Megyében. Szerecseny és Gecse, Mecsér és Lébény, Halászi és Dunasziget, Mosonszentmiklós és Öttevény, Mosonmagyaróvár és Máriakálnok, Árpás és Rábapordány között egyáltalán nem tudnak haladni az autósok a hóátfúvások miatt, emellett a Sopronkőhidáról kivezető Pozsonyi út is veszélyes és Pereszteg térségében is rosszak az utak - tájékoztatott a Győr- Moson- Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság sajtóügyeletese.

A 86-os úton Páli és Répcelak között lassan, de már járható az út, miután kimentették a keresztbe fordult és a hóátfúvás miatt feltorlódott kamionokat. Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj között is árokba csúszott egy kamion, itt félpályás az útlezárás.

Szlovákiában is hóvészhelyzet

"A dunaszerdahelyi és a galántai járásban délelőtt első fokú vészhelyzetet hirdettek ki, az erős szél következtében az utakon hóátfúvások keletkeznek, és több helyen csak egy sávon lehet közlekedni" - közölte Boris Valásek, a nagyszombati útkarbantartási hivatal igazgatóhelyettese. Elmondta: a helyzet további romlására lehet számítani gyakorlatilag az egész délnyugat-szlovákiai régióban.

A pozsonyi meteorológiai hivatal jelezte: országszerte síkos utakra és hóátfúvásokra kell számítani. A nap folyamán enyhébb volt az időjárás, olvadni kezdett a hó, így a csapadék az est leszálltával ráfagyhat az utakra.

Az esti és éjszakai időjárás előrejelzését itt tekintheti meg.