Rágalmazás miatt feljelentést tett a BKV által megpiszkált reklámcég

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt a BKV által múlt pénteken feljelentett egyik reklámcég. A többek között a Combino villamosokat is reklámozó Well nevű cég ellen a BKV vezérigazgatója tett feljelentést a múlt héten arra hivatkozva, hogy nincsenek meg a Well BKV-val kötött szerződésének teljesítéséről szóló dokumentumok. A Well azt állítja, mindent rendben elküldtek.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tett rágalmazás miatt ismeretlen tettes ellen a Well Reklámügynökség a BKV korábbi, a céget érintő feljelentése miatt. A BKV azért fordult pénteken a rendőrséghez, mert nem találták meg azokat a dokumentumokat, amelyek a BKV és a Well között létrejött szerződések teljesítéséről szólnak.

A Well hétfői közleményében azt közölte, "érthetetlennek és felháborítónak" tartja, hogy eltűntek azok a dokumentumok, amelyek igazolták a cég teljesítéseit. A Well szerint az előírásoknak megfelelően készültek teljesítési dokumentumok, fotók, hanganyagok és egyéb médiamegjelenések is mindazokról a szolgáltatásokról, amelyeket a cég a BKV-nak nyújtott.

"Felfoghatatlannak" minősítette a reklámcég, hogy a BKV a feljelentés előtt miért nem kérte el tőlük ismét az igazoló dokumentumokat. A Well megjegyezte, minden dokumentum náluk van, és azokat a hatóságoknak oda fogják adni, ha szükséges.

A Well külföldön versenyeztetett BKV-reklámai

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a BKV belső ellenőrzésének eredményére hivatkozva színlelt szerződések, teljesítés nélküli megbízások és hamis bizonylatok miatt tett feljelentést a múlt pénteken tíz cég ellen. A belső ellenőrzésről szóló jelentés az MTI birtokába jutott, és a hírügynökség erre hivatkozva azt írta: a dokumentum részletesen felsorolja, melyik cég szerződésénél milyen problémát gyanít a BKV.

A Well Reklámügynökség szervezte a Combino villamosokhoz kapcsolódó sajtóeseményeket és tervezte a bliccelés elleni kampányt is. A belső ellenőrzés eredménye szerint a cég a BKV-reklámok külföldi versenyeken való indítására, a Combino villamossal kapcsolatos pr-tevékenységre, illetve egyéb nyomtatott hirdetések készítésére kapott megbízást a BKV-tól. Az erről szóló szerződések összértéke körülbelül 50 millió forint.