Vágólapra másolva!
Bár Magyarország és Thaiföld közt nincs kiadatási egyezmény, idén már a harmadik magyar bűnözőt adták ki a thai hatóságok. A kedden hazahozott férfi egy kecskeméti diszkóban sebesített meg társaival együtt életveszélyesen két embert.
Vágólapra másolva!

Hazahoztak kedden Thaiföldről egy 40 éves férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján még tavaly decemberben fogtak el a délkelet-ázsiai országban. A férfi a gyanú szerint tucatnyi társával még 2008 őszén egy kecskeméti diszkóban támadt két vendégre és két biztonsági őrre, közülük kettőt életveszélyesen, másik kettőt súlyosan megsebesített.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfő este az MTI-vel azt közölte, hogy a férfit több emberen elkövetett emberölési kísérletben való részvétel miatt körözték. Átadását több mint egy hónapig szervezte a magyar és a thaiföldi rendőrség, illetve a magyar igazságügyi és a külügyi tárca.

Ügyének azért van jelentősége, mert Thaiföld és Magyarország között nincs kiadatási egyezmény. Ennek ellenére az idén ez a harmadik eset, hogy nemzetközi elfogatóparancs alapján kiadják a távol-keleti országban kézre kerített magyar gyanúsítottat.