[origo] itthon
Ismét kihallgatták Szilvásyt az adatgyűjtési ügyben
Gergely Zsófia|2010. 02. 16., 12:19|Utolsó módosítás:2010. 02. 16., 13:40|A múlt pénteken megint kihallgatta a nyomozó ügyészség Szilvásy György korábbi titokminisztert, akit az UD Zrt.-ügy miatt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul közreadott titkos, lehallgatásból származó felvételeket. Elkészültek ugyanis olyan szakvélemények, amelyek szerint a hangfelvételek eredetiek, nem manipuláltak, de az egyelőre nem világos, hogy ezzel mit akar bizonyítani az ügyészség.

Szilvásy megérkezik az előző kihallgatásra, tavaly májusban
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A múlt pénteken ismét kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titokminisztert, akit hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítanak - tudta meg az [origo]. Szilvásy ügyvédje, Sebes Péter megerősítette, hogy kilenc hónappal az előző kihallgatás után pénteken védencének ismét meg kellett jelennie a nyomozó ügyészségen.
"Szilvásy Györgyöt ismét kihallgatták, és elé tárták a különféle forrásokból beszerzett hangfelvételekről készült igazságügyi hangszakértői véleményt" - mondta az ügyvéd. A volt tárcavezetőt azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul kezelt - például sokszorosított és továbbadott - az UD Zrt. ügyében lehallgatott beszélgetésekről készült felvételeket. Szilvásy maga korábban azt mondta: a gyanúsítás alapja, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai megkapták azokat a hangfelvételeket, amelyek az adatgyűjtési ügyet elindító feljelentés mellékletei voltak.
Sebes Péter elmondta, a rendőrség által kirendelt szakértő összehasonlította a több helyről, így a Nemzetbiztonsági Hivataltól, az ügyben szintén feljelentéssel élő Dávid Ibolyától, az internetről begyűjtött felvételeket. Ennek eredményeként megállapították, hogy a felvételek egyike sem manipulált.
"Szilvásy György erre azt nyilatkozta a kihallgatáson, hogy a szakértői véleményben foglaltakhoz semmi köze. Az összehasonlításnak pedig akkor lenne jelentősége, ha nem csak pár, hanem az összes létező felvételt hasonlítanák össze" - tette hozzá az ügyvéd, aki szerint a szakértői vélemény már rég készen volt, ezért nincs magyarázat arra, miért telt el kilenc hónap azóta, hogy a védencét kihallgatták. Arra a kérdésre nem kívánt reagálni, hogy vajon miért húzódik el ennyire az eljárás.
Az [origo] szerette volna megkérdezni az ügyészséget arról, mi a jelentősége annak, hogy a felvételek megegyeznek-e, de sem a szóvivőt, sem a nyomozó ügyészség vezetőjét nem sikerült elérnünk.
Szilvásy korábban arról beszélt, hogy törvényi kötelezettségének tett eleget, mikor a nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatta az UD Zrt. ügyéről. A kihallgatásról pedig még májusban azt mondta: rengeteg kérdést kapott, főleg azzal kapcsolatban, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tagjai hogyan, milyen körülmények között kapták meg a felvételeket. (Az adatgyűjtési ügyről szóló cikkeinket itt elolvashatja.)
2008 szeptemberében házkutatást tartottak a vagyonvédelmi területen működő UD Zrt.-nél, többek közt adathordozókat, számítástechnikai eszközöket foglaltak le. Szilvásy György titokminiszterként akkor bejelentette, hogy egy árnyék-titkosszolgálat működését sikerült leleplezni, amely a kormányzati gerinchálózat elleni támadásra készült. A cég egyik vezetője nem sokkal később feljelentést tett, amiért az ügyben lehallgatott telefonbeszélgetések kerültek nyilvánosságra.
A nyilvánosságra került felvételek szerint a fideszes Demeter Ervin és Kövér László többször beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével, Szilvásy maga is azt állította, hogy a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal. Az ügyben hivatali visszaélés miatt Demeter Ervin, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények miatt Répássy Róbert tett feljelentést, ezeket a feljelentéseket a főügyészség egyesítette.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Oda a pekingi járat is
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.