Eltávolították a katonai ügyészség szóvivőjét a Hír TV-s elszólása miatt

Vágólapra másolva!
Visszavonták a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjének megbízatását, aki a Hír TV-nek a Honvédelmi Minisztérium egyik cégét "gengszterszervezetnek" nevezte - olvasható a Hír TV honlapján. Az ügyészség szerint a szóvivő átgondolatlan magánvéleményét mondta, amelyet a Hír TV a tudta nélkül rögzített.
Vágólapra másolva!

A Hír Tv szerint visszavonták a a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjének, Ács Tibornak a kinevezését, aki a csatornának nem hivatalosan "gengeszterszervezetnek" nevezte a Honvédelmi Minisztérium egyik cégét. A szóvivő ellen fegyelmi eljárás is indult.

Ács Tibor a Hír TV-nek szerdán "gengszterszervezetnek" titulálta a minisztérium tulajdonában lévő HM EI Zrt.-t, mert szerinte a szervezet nyugdíjasokat foglalkoztat vissza, akik ellen hatáskör hiányában nem folytathatnak eljárást.

"Sajnos a hatáskörünk csak azokra terjed ki, akik aktívak, tehát a tényleges állományban követnek el bűncselekményt, aki már vissza van foglalkoztatva valamilyen beosztásban, ahhoz má nem tudunk hozzányúlni. Ilyen például az egyik fő szervezet, amit egy gengszeterszervezetnek tartunk, a Honvédelmi Minisztérium EI Rt. nevű szervezete. Mindenki nyugdíjas már ott, tehát nem tudunk egyszerűen foglalkozni velük. Így van a hatáskör" - fogalmazott a Hír TV által rögzített felvételen a szóvivő.

A Hír Tv szerint Ács "az elmúlt hetekben - egy vesztegetési ügy miatt - őrizetbe vett hivatásos katonákkal kapcsolatban nyilatkozott a televíziónak". A letartóztatások híre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának őrizetbe vétele után röppent fel (erről itt olvashat).

A nyilatkozat után a Budapesti Katonai Ügyészség közleményben határolódott el a szóvivőtől. Az előzetes vizsgálat alapján - közölte az ügyészség - Ács "mint szóvivő nyilatkozatot nem tett, egy újságíróval folytatott magánbeszélgetést telefonon, melynek során az újságíró Ács Tibor tudta és beleegyezése nélkül rögzítette a beszélgetést".

Az elhangzottak nem a katonai ügyészség hivatalos álláspontját tartalmazták, azok az alezredes kellőképpen át nem gondolt, magánvéleményét tükröző kijelentései voltak - tették hozzá. Emiatt a katonai ügyészség a híradásokban megjelentektől elhatárolódik. A szóvivő esetleges felelősségét fegyelmi eljárásban kivizsgálja - közölte az ügyészség.